Megnyílt az ILM tévés részlege

A Variety számolt be róla, hogy a George Lucas által 1975-ben alapított, vizuális effekteket készítő cég, az Industrial Light & Magic elindította új részlegét, mely a sorozatokkal foglalkozik majd. A részleg első projektjei a jelenleg forgatás alatt álló, első élőszereplős Star Wars-sorozat, a The Mandalorian és a Syfy Kryptonjának második évada lesz. Minden bizonnyal a további Disney+-ra készülő szériák effektjei is házon belül készülnek majd.

A részleg központja Londonban van, melyet a cég további helyszínei támogatnak San Franciscóból, Vancouverből és Szingapúrból. A Hayden Jones-Jonathan Privett páros (Carter ügynök, Altered Carbon) által vezetett csapat korábban a Fekete tükör című sorozathoz állt össze, amiért BAFTA-díjat nyert.

Az ILM a Lucasfilm részeként 2012 óta áll a Disney tulajdonában, és azóta egy másik részlege is nyílt, az ILMxLAB, melynek feladata a virtuális valóságban való történetmesélés fejlesztése. Az ILMxLAB eredményei a filmes kollégák munkáját is egyre könnyebbé teszik.

Érkezik egy spin-off trilógia és egy élőszereplős sorozat is!

Igazán izgalmas hírekre ébredhettünk pénteken. A Lucasfilm hivatalos bejelentést tett, miszerint Az utolsó Jedik író-rendezője, Rian Johnson egy saját trilógiát kap!

Rian Johnson
Bővebben…

Nézd meg Forces of Destiny első 8 epizódját!

A Disney hivatalos Youtube csatornájára egy hét alatt felkerült az új, fiatal lányokat célzó, animációs minisorozat, a Forces of Destiny első “félévada.”

Forces of Destiny
Bővebben…

Star Wars sorozatok a Netflixen?

Mielőtt a Disney-éra beköszöntött volna a Messzi-messzi galaxisban, évekig az élőszereplős sorozat előkészületei tartották izgalomban a rajongókat. Lassan szállingóztak a hírek, már megvolt 50 órányi forgatókönyv, de végül Rick McCallum, a producer 2011-ben azt mondta, hogy a költséghatékony filmtechnikának még fejlődnie kell, és 3-4 évvel el kell halasztani a forgatást. A 3-4 év eltelt, de a Disney nem valószínű, hogy az eredeti terveket követné. Rebesgették, hogy az ABC-n készülne egy sorozat a S.H.I.E.L.D. ügynökei nyomán, és Abramsszel kapcsolatban is utaltak arra, hogy nyitna más médiumok felé is a mozin kívül.

A legújabb pletyka szerint azonban nem S.H.I.E.L.D., sokkal inkább a Daredevil a követendő példa a Lucasfilm számára. A Cinelinx úgy értesült, hogy nem egy, de egyből három sorozatot is terveznek a stream-csatorna közreműködésével.

Netflix

Az oldal szerint most, hogy lefixálták a filmek premierdátumait, lassacskán elkezdik szervezni a televíziós projekteket is. A sorozatokat az epizódok és spin-offok között forgatnák, hogy felhasználhassák a meglévő díszleteket, ahogy azt most éppen a Rogue One teszi Az ébredő Erőhöz készültekkel.
A Star Wars nem most találna először otthonra a Netflixen, hiszen A klónok háborúja 6. évada is ott volt látható.

Ti mit szólnátok egy 10-12 epizódból álló, inkább felnőtteknek szóló sorozathoz? Nekünk tetszene.

A Rebels zenéje

Kevin Kiner

Sajnos elmulasztottunk beszámolni nektek róla, mikor kijött a hír, de ezt most pótoljuk: Kevin Kiner visszatér, és A klónok háborúja után a Rebels dallamait is ő írja.

Mielőtt jobban belemerülnénk a dolgokba, itt van egy kis ízelítő a sorozat témájából:

Bővebben…

A legfrissebb casting-pletykák

Az elmúlt napokban több színészpletyka is napvilágot látott. Ezeket foglaljuk most össze nektek.

Speleers, Boyega, Plemons, Thomas

A Variety szerint Ed Speleers (Downton Abbey, Eragon), John Boyega (Idegen arcok), Jesse Plemons (róla már volt szó) a kiszemeltek listája ez egyik főszerepre. Hozzájuk csatlakozik még két színházi színész Matthew James Thomas (Billy Elliot) és Ray Fisher (ő nincs a képen, de tessék).
Bár a kutatás állítólag még folyik, ez az öt színész most a legesélyesebb, valószínűleg ugyanarra a szerepre. A szerep mibenléte egyelőre ismeretlen, de a Variety szerint egy Jedi növendék lesz.
Speleers mellett szólhat, hogy J.J. Abrams tavaly novemberben meglátogatta a Downton Abbey forgatását.
Bővebben…

Újabb infók a Rebelsről

Dave Filoni a MoviePilot.de-nek nyilatkozott. Elmondta, hogy visszatérnek a klasszikus trilógia űrhajói, és mennyiben különbözik a Rebels a korábbi munkájától, a The Clone Warstól.

Rengeteg olyan dolgot fogunk látni, ami híressé vált, de már rég nem láttuk képernyőn. Csillagrombolók, TIE-vadászok és a rohamosztagosok – vagyis a Birodalom visszatér, és ez nagy változás, hiszen évek óta csak a Köztársaság idejében játszódtak az események. A sorozat hangvétele is másmilyen. A TCW egyre sötétebb lett, ahogy közeledtünk a háború végéhez és a Jedik bukásához. A Rebels visszahozza a poénokat és a gyorsabb tempót, amiről a régi trilógia híres volt.

Filoni az új helyszínről, a Lethal bolygóról is beszélt:

A Rebels a Peremvidéken fog játszódni. Ha a Peremvidék szóba kerül, az emberek rögtön a Tatuinra gondolnak, ahol Luke Skywalker is felnőtt. Most azonban egy jóval civilizáltabb bolygón vagyunk, egy olyan helyen, mely eleinte profitál a Birodalom létezéséből. A történetek többsége a Lethal bolygón zajlik, melynek felszínét többnyire fű borítja és a felszín tele van hatalmas kődarabokkal. Ez a kinézethez Ralph McQuarrie vázlatai szolgáltak alapul, melyek még a klasszikus trilógiához készültek. Próbáltuk olyanná varázsolni a Lothal bolygót, mintha szerepelt volna a régi trilógiában. Idegen, de olyan érzésed van, hogy találnál ilyen helyet a Földön is. A Hoth, a Tatuin és az Endor ilyenek, és úgy gondoltuk, ez is ideillik.

Eddig egyetlen szereplőjét ismertük csak a sorozatnak, a Sith Inkvizítort, most azonban Filoni bemutatott egy újat is. Ő pedig egy droid, becsületes nevén Chopper.

02 01

EPVII premier és Vader különkiadás

A Jedi News-nak sikerült megszereznie a European Brand Licensing Show brosúráját, melynek egy oldala kifejezetten a Lucasfilmmel foglalkozik. Ahogy a képre kattintva ti is láthatjátok, sok érdekességet tartogat nekünk ez a kis olvasnivaló. És, ne feledjük, ez NEM pletyka! 🙂

disneyfuture
Bővebben…

Mi is a helyzet a Detours-szal?

Lucas és Green

Seth Green, a Star Wars Detours társkészítője a Redditen keresztül adott felvilágosítást arról, hogyan állnak a dolgok a sorozat háza táján:

Sokat beszélgettünk már ezzel kapcsolatban, de a Detours egyelőre szünetel. 39 befejezett epizódunk van, és 62 forgatókönyvünk. Viszont ezt az egészet még azelőtt készítettük el, hogy megszületett volna a döntés az új Star Wars filmekről. A mi műsorunk (melyet George Lucas felügyelt) egy animációs szitkom a Star Wars világában, szóval sokat beszélgettünk Kathleen Kennedy-vel arról, hogy mi lesz a Star Wars jövője, nem csak az elkövetkező 3, hanem 30 évben. Ha olyan kiváltságos helyzetben vagy, mint mi voltunk, hogy Star Wars tartalmon dolgozhatsz a készítőjével, elég komoly felelősségérzetet alakítasz ki a dologgal kapcsolatban. Gyerekként ismertem meg a Csillagok háborúját, mindenféle irónia nélkül, szóval én félelmetesnek láttam Darth Vadert, és az összes többi üzenet is tisztán átjött. Az új filmekre való tekintettel, nem gondoltuk, hogy értelme lenne annak, hogy az elkövetkező 3 évben egy animált szitkom által ismertessük meg az újabb nemzedékeket a Star Wars univerzumával.

Sok szülő keresett már meg azzal az elmúlt néhány évben, hogy a Star Wars Robot Chicken vagy Family Guy változatát mutatták meg gyermekeiknek, mielőtt az igazira sort kerítettek volna. A Robot Chicken írói és én is sűrűn találkozunk ezzel. Ahogy mi is a Tapsi Hapsin vagy a Tom és Jerry-n keresztül ismertük meg a komolyzenét, a gyerekek a mi ironikus He-Man vagy más karakterábrázolásunkat ismerik meg, és nincs lehetőségük ezekkel a popkulturális ikonokkal őszinte módon találkozni. Ez egy nagyon bizarr dolog, ha belegondolsz, és mivel én első kézből tapasztaltam, nagyon megfontolttá tett azzal kapcsolatban, hogy mit engedek képernyőre.

Úgy érzem, a Detours időtlen darab. A média-terjesztés olyan ütemben, olyan drámaian változik, hogy el sem lehet képzelni, milyen formát ölt majd 5 év múlva. Egy olyan korban, mikor a Netflix sorozatait a TV-ben elérhető legmagasabb elismerésekre jelölik, ki a megmondhatója, mi lesz a helyzet, mikor az új Star Wars a mozikba kerül? Szóval a Detours nyugodt szívvel csücsülhet a polcon, míg az új film ki nem jön, és akkor sem veszít semmit a fényéből, hiszen, amit elkészítettünk, az humoros, okos és, ahogy korábban említettem, időtlen.

Jó döntésnek tartjátok, hogy a Disney és a készítők elhalasztották a sorozat bemutatását? Várjátok már az elkészült részeket?

Újra tervben az élőszereplős sorozat?

Mielőtt a Disney-éra beköszöntött volna a Messzi-messzi galaxisban, évekig az élőszereplős sorozat előkészületei tartották izgalomban a rajongókat. Lassan szállingóztak a hírek, már megvolt 50 órányi forgatókönyv, de végül Rick McCallum, a producer 2011-ben azt mondta, hogy a költséghatékony filmtechnikának még fejlődnie kell, és 3-4 évvel el kell halasztani a forgatást. Azóta persze sokat változtak a dolgok a Lucasfilm háza táján.

ABC logo

Néhány napja az IGN újságírója megkérdezte Paul Lee-t, az ABC igazgatóját, hogy van-e valami remény egy Lucasfilm-ABC produkcióra:

Eléggé sok a dolguk, ha megnézzük, hogy milyen filmeket terveznek megjelentetni a következő néhány évben, de beszélgettünk már róla.

…Imádnám, ha összejöhetne. Kifejezett rajongója vagyok a Lucasfilmnek. Csodálatos világa van.

Volt már szó róla, hogy J.J. Abrams a Star Treket is több médiumra szánta annak idején, így talán egyszer tényleg láthatunk egy élőszereplős sorozatot is kedvenc univerzumunkból.

Az ABC-t 1996-ban vette meg a Disney, és azóta olyan sorozatoknak adott otthont, mint a Felicity, az Alias, a Lost (három Abrams sorozat), a Született feleségek, az Egyszer volt, hol nem volt, a Castle vagy a Marvel Cinematic Universe-ben játszódó, idén debütáló Agents of S.H.I.E.L.D. Ez utóbbi sikerétől sokban függhet egy esetleges Star Wars sorozat.