Twitter

Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy bal oldalra kikerült egy twitter-ikon, ami azt jelenti, hogy mi is végre követhetőek vagyunk twitteren. Twitterre mindig felkerülnek a legújabb frissítéseink, és egyéb SW-vel kapcsolatos megnyilvánulások. Kövessetek minket, és megtudjátok, mik ezek. 😉 (A twitter-ikonra visszatérve: nem kell aggódni, amint lesz egy kis időm, készítek valami SW-témájút.)

Egy kis érdekesség azoknak, akik már csatlakoztak, és egy kis kedvcsináló azoknak, akik még nem. Jaime King (Jaime_King) és Anthony Daniels (ADaniels3PO) is megtalálható twitteren. 🙂

A hónap Jedije – október

Íme október hónap Jedije, aki Fay Jedi mester. Fay egy több száz éves fél-humán Jedi mester volt, akiről ismert volt az Erővel való nagyon erős összeköttetése, ami lehetővé tette neki, hogy megtartsa fiatalos megjelenését. Egyike volt a legendás vándorló Jedi mestereknek, akiknek a hőstetteit ismerték az egész Jedi Rendben. Az ismeretek szerint, miután túlesett a próbáin, soha egyetlen küzdelemben sem használt fénykardot. Sokan abban is kételkedtek, hogy egyáltalán hordta-e magával a Jedik fegyverét. További információkat a képre kattintva olvashattok róla.

TCW jóságok

Nem lehet ezt így a TCW második évad előtt csak úgy abbahagyni… 😛 Szóval most még hoztam pár érdekességet az SW.com-ról. Ezek inkább a fiatalabb korosztályt célozzák meg, úgyhogy… Tehát. A galériába hoztam 9 darab új kifestőt (ezeket ebben a .jpg formában sehol máshol nem szeretném meglátni, mert én készítettem őket), természetesen TCW témakörben. A Multimédiába pedig feltöltöttem egy ‘Hogyan rajzoljunk Cad Bane-t’ oktatóanyagot, egy maszkos .pdf-et, amely segítségével Anakin, Obi-Wan, Asajj Ventress, Rex, Cody illetve klón maszkot készíthettek magatoknak egy egyszerű nyomtató segítségével. Valamint kerültek még fel játékok – szókereső, találd meg a különbséget, keresztrejtvényszerűség, és egy Aurebesh abc, amely segítségével ki lehet rakni egy mondatot (angolul). A megoldások mindig ott vannak a lap alján.

Remélem, mindenki elégedett, aki nem, annak hoztam néhány 2002-es szkennt a Voxból, melyekért hatalmas köszönet illeti Suzie-t. Jól jönne néhány komment… Nem kell kisregény, egy sima köszi is megfelel. 😛

Szerepjáték

A négy éve működő szerepjátékunk, a Threats Of Our Age újabb fordulópontjához érkezett. Egy kisebb ugrás után új történetsorozatba kezdünk, melyben tapasztalt szerepjátékosaink mellé szeretettel várunk új játékosokat is.
A történet kb 60 évvel az endori csata után játszódik. A galaxist ért külső támadás visszaverése után az egymással szövetségben harcoló Birodalom és Köztársaság egyaránt súlyos válságot él meg, és mindkét állam több részre szakad. Az így létrejövő öt államban folytatódik a galaxis lakóinak élete, teret és lehetőséget adva még több kalandnak.

Ha sikerült felkelteni valaki érdeklődését, szeretettel várunk mindenkit a Threats Of Our Age fórumán, ahol részletes felvilágosítással tudunk szolgálni a szabályokról és a “galaxis viszonyairól”.

The Clone Wars Magazin #3

Megjelent a The Clone Wars magazin legújabb, 3. száma. Ehhez is csomagoltak Erőkártyákat, melyeken szerepel: . Az újság közepén egy kivehető TCW moziplakátot találhattok, a leírásoknál pedig Asajj Ventress és Grievous tábornokról tudhattok meg többet. A magazint beszkenneltem, és már fel is töltöttem a galériába. Jó szórakozást a képregényhez (Irány Zygeria!) és a rejtvényekhez! 😛

Ha valaki rendelkezik a magazin második számával, és be tudja szépen szkennelni, az legyen olyan kedves, és küldje el nekem a pakkot, én pedig forrás megjelölésével feltöltöm a képeket! Előre is köszi!

Az Erő Útjai kvíz és nyereményjáték

A Csillagok Háborúja hazánk béli 30. évfordulója, a The Clone Wars közelgő második évada és Az Erő Útjai (AEÚ) fórum 4. születésnapjának alkalmából nagyszabású nyereményjáték-sorozatot indítunk el.

A sorozat 3 részből fog állni, a következőképp:
Az első játék a kvíz lesz. A Csillagok Háborúja tiszteletére egy 77 válogatott kérdésből álló kérdőívet kapnak a játékra jelentkezők, melyet egy adott időpontban mindenkinek elküldünk, és egy adott időpontra pedig vissza kell azt küldeni, amennyire lehet jól. Ezeket az időpontokat előre meghirdetjük. Jelentkezni névvel és e-mail címmel a jatek@azeroutjai.com címen lehet.
Ennek a játéknak az első helyezettje a Kozmosz kiadású (régi) Csillagok Háborúja trilógiát nyerheti meg, a második Matthew Stover A Sithek Bosszúja c. könyvét keménykötésben, a harmadik pedig ugyanezt puhakötésben.

A második játék a videojáték. Kiválasztunk egy félperces-egyperces részletet a Csillagok Háborújából, melyet hang nélkül teszünk fel valahová hogy letölthessétek. Erre a játékra 2 fős csapatok jelentkezését várjuk A játék lényege, hogy minél kreatívabban “alámondásos videót” készítsetek, és tegyétek azt elérhetővé a YouTube-on. A videókat később szavazásra bocsájtjuk, és így derül ki, ki lesz a közönségnyertes. A csapat egy minőségi Star Wars-franciakártya csomagot nyer, amiben egy Light és egy Dark Side pakli található. Csak első helyezést díjazunk.

A harmadik játék talán az egyik legnehezebb: kijelölünk egy független weblapot, és erről kell eljutni az AEÚ-ra a lehető legrövidebb úton. Az utat természetesen naplózni kell, és ezt fogjuk díjazni. Egyfős csapatok jelentkezését várjuk, a díj egy Galactic Heroes figura-duplapakk.

Jelentkezni tehát a jatek@azeroutjai.com címen, az eredményeket pedig itt a fórumon fogjuk kihirdetni. A játékban mindenki részt vehet, aki nem az Erő Útjai moderátori körébe tartozik, tehát minden magyar SW fan, aki csak meglátja ezt a felhívást itt vagy más lapokon. :blink:
Jó játékot, kívánjatok nekünk sok boldog születésnapot, és az Erő legyen veletek! :blink:

Az Erő Útjai

A hónap Jedije – szeptember

Feltöltöttem szeptember hónap Jedijét, aki Bodo Baas Jedi mester. Bodo Baas egy krevaaki Jedi mester volt. Egy Jedikből álló csoportban élt az Adega rendszerben BBY 600 körül. Örökölt egy Holocront ősétől, Vodo-Siosk Baastól, amit Tedryn Holocronként ismertek. Baas hozzáadta a saját tapasztalatait és tudását a Holocronhoz, miközben holografikus kapuőre lett annak, és jövőbeli Jedi tanítója azoknak, akik használni akarták azt. További információkat a képre kattintva olvashattok róla.

TCW 2. évad premier

A The Clone Wars – Rise of the Bounty Hunters premierjére október 2-án (pénteki nap) kerül sor a Cartoon Networkön. Ez az évad szintén 22 epizódot foglal majd magába és a premier napján egy speciális egy órás műsort tekinthetnek meg a nézők. Már csak kicsivel több, mint egy hónap van hátra, lehet visszaszámolni! 🙂