Uprising – Élet az Uralkodó után

Uprising

Ezek a sorok azoknak a kocka társaimnak fognak leginkább örömet okozni akik, mint jómagam, imádják a videojátékokat és a Star Warsot. Már kisgyermek koromban letértem a sötét oldal felé, mivel mindig is a szobámban játszottam a régi TV-re dughatós, sárga kazettás Nintendokoppintás csodával, ahelyett, hogy az utcán, vagy az udvaron rohangáltam volna a többiekkel. Azt a mennyiségű időt amit az X-Wing Alliance-el töltöttem le se merem írni. Nos, a Kabam, a Disney és a Lucasarts most közös munkába kezdett, hogy megalkossák a második Halálcsillag pusztulása és maga Darth Sidious halála után történteket. A játék A Jedi visszatér után veszi fel a történet az Endoron elejtett szálát, hogy bemutassa az Anoat rendszerben található bolygókon, többek között a Hoth-on és a Bespinen zajló eseményeket. A cselekmény szerint az Uralkodó veszte és a Birodalom bukása utáni napokban az Anoat rendszer lezárásra kerül a megmaradt birodalmi erők által. A vasmarkú blokád másik oldalán ragadt lázadók segítsége nélkül, az itt lévő csempészeken, banditákon és szabadságharcosokon áll vagy bukik a felkelés kiépítése. A játék Star Wars: Uprising címen fog megjelenni Androidra és iOS-ra. A hivatalos oldalon regisztrálhatunk, hogy segítsük a fejlesztők munkáját. Műfajilag a program mint szerepjáték fog megjelenni, egyes források szerint ősszel.
Bővebben…

Star Wars Battlefront előzetes

Nem vagyok nagy rajongója a számítógépes játékoknak, és már sokszor kifejtettem, hogy miért, de az előzetest látva, szívesen kipróbálnám a Star Wars Battlefrontot. A videó alatt találtok pár infót a játékról.

  • A játék 2015. november 17-én fog megjelenni a következő platformokra: PlayStation 4, Xbox One és PC.
  • Két héttel Az ébredő Erő bemutatója előtt egy plusz tartalmat is le lehet majd tölteni a játékhoz, ennek a neve: The Battle Of Jakku. Ez már A Jedi visszatér után játszódik.
  • Akár 40 fő is részt vehet az összecsapásokban.
  • Olyan helyszíneket kapunk majd, mint a Hoth, az Endor, a Tatuin, a Sullust, valami lávabolygó, stb.
  • Játszható karakter lesz Darth Vader és Boba Fett is.
  • Lehet majd repülni TIE-vadásszal, X-szárnyúval és még a Millennium Falconnal is.
  • A játékhoz tartozó regény idén ősszel fog megjelenni, az író Alexander Freed. Tőle már magyarul is olvashattunk: A Birodalom vére című képregényt.

Ki játszana szívesen ezzel a játékkal? Én még Darth Vaderként is tuti az első lennék, aki meghal. 😀

Rebels kifestők és foglalkoztató oldalak

Tegnap már magyarul is bemutatták a Rebels első részét (kibeszélő itt), most hoztam néhány kifestőt és egyéb játékokat a kisebbeknek (nem lehet elég korán elkezdeni, ugyebár ;)). A lenti linkekre kattintva megtaláltok mindent, amit a témában felleltem.

Megszületett az ítélet az EU-ról

A hivatalos Star Wars oldalon jelentette be a Disney, hogy mi lesz az eljövendő és már megjelent könyvek, képregények, játékok és sorozatok sorsa.

Expanded Universe

Ahogy arról már beszámoltunk nektek, megalakult a Lucasfilm Story Group, melynek feladata eldönteni, hogy mi kánon és mi nem. A legújabb bejelentésből úgy tűnik, hogy (az eddigieken kívül) nem lesz új történet kánonon kívül helyezve. Azért ne örüljetek! Az EU nagy része egy alternatív univerzumba kerül, mely a filmektől érintetlenül megmarad. Tudom, ez lényegében ugyanaz…

Bővebben…

Játék – Tiny Death Star

Ne szokjatok hozzá, hogy én játékokról fogok írni (nem is értek hozzájuk, úgyhogy ez csak amolyan Eszteres leírás lesz), de régóta szemeztem már a Tiny Death Starral, és egy-két hete végre rászántam magam, hogy kipróbálom.

És azóta függő lettem.

Ez egy végtelenül egyszerű játék, Halálcsillagot kell építeni 8 bitben. Annyira aranyos a grafikája, nekem tiszta Polly Pocket-érzésem van tőle, imádom! Szóval, Halálcsillagot építünk, mindig újabb és újabb szintekkel kell bővíteni a meglévőket. Ezek a szintek többfélék lehetnek: van kaja, szállás, szórakozás, amit akarsz. Ha olvastátok a Halálcsillag című könyvet, még jobb.

A szinteket be kell népesíteni hűséges birodalmi polgárokkal (bitizenekkel), mindenki más dologhoz ért, szerencsére mi tudjuk, hogy ki miben a legjobb, úgyhogy testhezálló munkát adhatunk nekik, és ezért plusz kreditet kapunk a Császártól. A bitizenek olyanok, mint mi – valami twitterszerűségen el is olvashatjuk, hogyan élnek meg bizonyos eseményeket, erről van lentebb egy kép (mindenképpen olvassátok el 😉 ).

A szintek: összesen hatféle van, ebből az egyik a birodalmi szint, ahol top secret birodalmi dolgok történnek. Itt is kapunk küldetéseket, nem csak a Császártól. Mindenért pénzt kapunk. Ez benne a legjobb. Nekünk egyedül az új szintekért kell fizetnünk. Minden másért mi kapunk pénzt, ami nem is baj, mert én már a 35. szintemre gyűjtöm a pénzt, és a 153.600 kreditből még csak 88.000 van meg. 😛

Visszatérve a szintekre… Nagyon poénosak ezek is, van The Cantina, Imperial Museum (vigyetek ide fel egy ewokot a lifttel 😀 ), holofilm kölcsönző, akármi. És nagyon fontos az is, hogy melyik micsoda, mert néha kapunk olyan karaktereket, akiket ha egy bizonyos szintre szállítunk, megnézhetünk velük egy vicces jelenetet, és bizonyos új szintekkel új karaktereket is kapunk. Olyan eset is előfordul, hogy a hiperszuper birodalmi biztonsági rendszeren átjutnak a lázadó kémek, és el kell őket kapni. Ha nem kapod el őket, akkor is kapsz érte pénzt. 😀

És ami a legjobb, tele van a játék EU-s dolgokkal. Vannak chissek! Chiss szintek is, én ugyan még egyet se kaptam, de várom a pillanatot, amikor végre lesz egy. A lenti képeken majd látni fogjátok a cuki chiss vásárlómat.

Tehát a fontos és komoly birodalmi ügyek mellett vezetni kell a Halálcsillag különböző vállalkozásait. Áruval és munkaerővel kell őket feltölteni, hogy pénzt kapjunk, és tovább építhessük a csodálatos Halálcsillagot.

A játék sajnos csak Androidon, iOS-en és Windows Phone-on (meg talán Win8-on?) érhető el, mindenki csak saját felelősségre töltse le, mert nagyon addiktív! 😀 Én, aki csak a LEGO SW-vel vagyok képes játszani, mert minden más felidegesít, amikor meghalok (és higgyétek el, az első sarkon meghalok), ez egy tökéletes játék! És oda vagyok a kis picike szereplőkért, meg a szépséges szintekért! ^^

Screenshot_2014-04-04-13-16-39 Screenshot_2014-04-06-12-45-32 Screenshot_2014-04-14-00-47-46

Pápá, Expanded Universe figurák!

A Jedi Temple Archives múlt vasárnap jelentette, hogy a Lucasfilm (vagyis a Disney) arra utasította a Hasbrót, hogy hanyagolja az EU témájú játékok készítését és újra-kiadását.

Hasbro The Vintage Collection EU

A döntés lehet, hogy nem végleges, és csak addig tart, míg a Story Group kitalálja, hogy mi kánon és mi nem, de mindenképpen több évre szól. Kivételek máris vannak a The Vintage Collection terjesztési jogainak bonyolultsága miatt, így Bastila Shan, Darth Malgus, a Köztársasági katona és Starkiller még egy darabig elérhető lesz.
Nem csak az EU az új döntés szenvedőalanya, hiszen az előzmény-trilógia játékainak mennyiségét is jelentősen visszafogták. Az elkövetkező néhány évben a Rebels és a folytatás-trilógia lesz a Hasbro prioritása SW témában.

Van köztetek gyűjtő, akit érzékenyen érint a hír?

Jóságos tervezőm: Folytatódik a mobil őrület!

A Disney Interactive a napokban jelentette be vadonatúj szerzeményét, mely nemes egyszerűséggel csak a Star Wars: Assult Team névre hallgat.

Annyi szent: nem eresztették bő lére az információ áradatot a játékot illetően. Az egyetlen támpontunk egy a Disney blogján közzétett kép. Annyit azért még elárultak, hogy a játék valamiféle egyvelege a körökre osztott harci és stratégia továbbá kártyajátékoknak. Ez egy roppant bonyolult műfaj, ugyanis nem létezett eddig. Legalábbis ilyen formában semmiképp. A játékosok gyűjthetnek klasszikus karakterek természetesen kártyák formájában, amelyek különböző statisztikákkal és képességekkel vannak ellátva. Ezen képességeikkel válnak majd a játékosok hasznára. Magától értetődően a helyszínek változnak. Ez egy egész sor bolygót foglal magába a Star Wars univerzumból, beleértve az eredeti trilógia helyszíneit is.

assault-team-610x343

Bővebben…

Ez nem hold, hanem egy űrtojás!

Hamarosan megérkezik a várva várt Angry Birsd Star Wars második része. Hogy miben lesz ez más, mint az elődje? Bevallom, nem sokat játszottam a szériával. Na jó, mire ezt olvassátok már bizonyosan kipróbáltam. Lényeg a lényeg, hogy ezúttal az új trilógia kap szárnyakat, akarom mondani csőröket. Na de elég a szóvirágokból, jöjjön, amit erről az új játékról tudni lehet.

Star Wars Angry Birds II

Általános adatok:
megjelenés: 2013. 09. 19.
platform: IOS, Andorid, Windows Phone, PC
kategória: ügyességi
fejlesztő: Rivo
kiadó: Rivo
Telepodok: Hasbro

A Rivo szeptember 19-én megjelenő új Angry Birds Star Wars produkciójában 30 új szereplő lesz játszható. Végre választhatunk, hogy melyik oldalon állunk, tehát a már jól megszokott madarak helyett a disznók is játszatóvá válnak a játékban. Ezen felül az új helyszínekhez és a feladatok megoldásához magunk választhatjuk meg hőseinket.

Ugyanakkor a Hasbro is pénzt csinál az új játékból, hiszen harminc Telepod figurát adnak ki a témában. Ezek persze nem lesznek ingyen, és a használatuk pont olyan lesz, mint a Skylanderben; karaktereket vihetünk a játékba műanyag figurák digitalizálásával, egy arra a célra kialakított portálon keresztül.

Mivel az alapjáték máig a legsikeresebb az Apple alkalmazásai között, ezért nem is kétséges az új változat sikere. Egy biztos, hogy a gépigényétől nem kell rettegnie senkinek. A magam részéről nem ugrálok az effajta ügyességi játékokért, de mivel a szülinapomon jön ki, ezért adok neki egy esélyt.

Nektek mi a véleményetek az Angry Birds-ről és a Star Warsos fiókáiról? Megér egy próbát?

Harcolj a galaxis megmentéséért a mobilodon!

A napokban jelent meg a Konami legújabb fejlesztése, a Star Wars Force Collection. Érdekessége, hogy ezúttal minden PC-t és konzolt mellőzve mobilapplikációként jelent meg. És, hogy milyen is ez a játék röviden? Azt lentebb olvashatjátok.

Star Wars Force Collection

Általános adatok:
megjelenés: 2013.09.04.
platform: IOS, Andorid
kategória: kártyajáték
játékosok száma: 1 játékos online multiplayer módokkal
fejlesztő: Konami Digital Entertainment
kiadó: Konami Digital Entertainment

Hogy miért van ettől olyan érzésünk, mintha a Konami már megint egy vadul kiagyalt kártyajátékot akarna ránk sózni? Nos azért, mert jók a megérzéseink. A Konami Digital Entertainment Inc. kész bevezetni a Star Wars rajongókat elképesztő kártyajátékának világába.

Bővebben…