A Varietynek hála, már nem kell találgatnunk, hogy ki lesz az első élőszereplős sorozat főszereplője. A szerencsés flótás nem más, mint Pedro Pascal!
Jon Favreau címkéhez tartozó bejegyzések
George Lucas és Dave Filoni az élőszereplős sorozat forgatásán
Jon Favreau a most készülő élőszereplős sorozat, a The Mandalorian epizódjainak forgatását felügyeli éppen. A pénteki nap azonban még a körülményekhez képest is különleges volt a számára, hiszen aznap ünnepelte 52. születésnapját, mely alkalomból nem más látogatta meg a díszletek között, mint George Lucas (a kép kattra nő):
Egyébként a bor, melyet Favreau ajándékba kapott, nem más, mint Lucas saját bora, a 2014-es Skywalker Pinot Noir.
Bővebben…
Harrison Ford és Narnia 3 adatlap
Ma szembesültem azzal a szomorú ténnyel, hogy még nem készítettem el Harrison Ford adatlapját. Hát ezt most pótoltam, és két filmjéről is tettem fel pár információt. Az egyik a Morning Glory, melyben Diane Keaton és Rachel McAdams oldalán játszik a színész, ehhez már előzetesünk is van (az adatlapon meg lehet tekinteni), a másik pedig a Cowboys & Aliens, amit a TCW-ben is szinkronizáló Jon Favreau rendez. Ez a film egy képregény alapján készül, akárcsak Favreau legutóbbi filmsikere, a Vasember 2. Reméljük, hogy legalább ezt a szintet meg fogja ütni az új képregényfilm is. 🙂
Egy kis érdekesség: Harrison Ford és Calista Flockhart most kedden, azaz június 15-én kimondták a boldogító igent Új Mexikóban, ahol a Cowboys & Alienst is forgatják! 🙂 Az eljegyzésre még tavaly került sor, a pár már nyolc éve együtt van. Sok boldogságot kívánunk nekik! 🙂
Hosszú várakozás után a héten végre megjelent a Narnia Krónikái: A Hajnalvándor útja című film előzetese, ami azért lehet fontos számunkra, mert Liam Neeson kölcsönzi benne a hangját az egyik legfontosabb szereplőnek, Aslannak, az oroszlánnak. A filmben rajta kívül még szerepelni fog Bruce Spence is, aki A Sith-ek bosszújában alakította Tion Medont (a nemrég elkaszált Legend of the Seeker című sorozatban pedig ő volt Zeddicus Zu’l Zorander, a varázsló). A film előzetese megtekinthető az adatlapon. Jó szórakozást hozzá! 🙂 Én már nagyon várom a decembert! 😉
TESB 30: jubileumi vetítés sztárokkal
Tegnap megejtették Los Angelesben a TESB jótékonysági vetítését, melynek összes bevételét (több mint 40.000 dollár) a St. Jude Children’s Research Hospitalnak ajánlották fel. Az eseményen olyan hírességek jelentek meg, mint Harrison Ford, Ewan McGregor (szexi napszemüvegben 😉 ), Billy Dee Williams vagy Peter Mayhew. Néhány TCW-s szinkronszínész is tiszteletét tette: Jaime King (elkísérte a férje is, Kyle Newman), James Arnold Taylor, Catherine Taber és Matt Lanter. Rajtuk kívül még jelen volt Dave Filoni rendező és Cary Silver producer. A vendégek között még olyan ismert emberek tűntek fel, mint Jon Favreau, a Vasember 1-2 rendezője (és Pre Vizsla eredeti hangja a TCW-ben) és Christopher Nolan.
A vetítést követően a nézők kérdéseket tehettek fel Harrison Fordnak, mely során a színész a következőképpen fogalmazta meg az ő részét a Star Wars hagyatékban: “Szerintem én egy nagyon szerencsés fickó vagyok.”
A galériában megtekinthettek néhány képet az eseményről. Twitterre pedig felküldtem egy videót, érdemes megnézni. 🙂
Új Iron Man 2 Trailer
Hozzánk elvileg már április végén eljut az Iron Man 2, melyben bizony Samuel L. Jackson is szerepelni fog. Tegnap ott volt az Oscar gálán, hozok majd róla képeket. De most itt az előzetes, reméljük, nem kell csalódnunk Jon ‘Pre Vizsla’ Favreau legújabb rendezésében. 🙂
(Még mindig várom azokat a kommenteket, hogy ki melyik színészről szeretne olvasni nálunk. Tényleg nem fenyegetőzni akarok, de tegnap zártam be három oldalamat reakcióhiány miatt. Ha ide se érkeznek kommentek, figyelembe veszem, hogy senkit se érdekel, amit csinálok, és ezt az oldalt is bezárom, annak ellenére, hogy mennyire szeretem csinálni.)
The Mandalore Plot
OMG! Én drága Obi-Wanom! Na többet nem mondok, mert az már spoiler lenne. 😉 Végre itt vannak a mandik! És nagy nehezen nekem is levánszorgott a rész. De megnéztem, és elkészültem a rész adatlapjával, a jobbra látható szavazással, az epizódhoz tartozó kvízzel, és még a Pre Vizsla hangját kölcsönző Jon Favreau-ról is írtam egy kicsit. Ezt mondjuk már pár napja megcsináltam, de mára tartogattam. Satine szinkronjáról is szerettem volna írni, de semmi konkrét információ nincs róla a neten a születési dátumán és a szerepein kívül. 😦 Na nem baj, majd talán pár nap/hét múlva. Kíváncsi vagyok, hogy nektek mi a véleményetek a résztől, gyertek a fórumunkra, ott is ki lehet tárgyalni a 2. évad topicjában. Kvíz eredmények jöhetnek twitteren, kommentben, vagy chatben is. 😛
Jon Favreau mint Pre Vizsla
A héten mutatják be az amcsiknál a The Mandalore Plot című TCW epizódot. Megint sok-sok új karakter fog felbukkanni, többek között egy mandi, Pre Vizsla. A hangja pedig nem más, mint Jon Favreau, akinek a nevéhez olyan produkciók fűződnek, mint az Iron Man I-II, Páros mellékhatás, G-Force, Zathura – Az űrfogócska és még sorolhatnám. Érdemes egyébként vetni egy pillantást Vizsla barátunk vukis adatlapjára is, ahol valaki már megjegyezte, hogy a vizsla egy magyar kutyafajta. 🙂