Az utolsó Jedik D23-poszterei

A kulisszák mögé való betekintés után néhány új poszterrel is megajándékozott minket a Disney a D23-on:


Bővebben…

Ilyen lett az első Ep7 poszter

A Disney D23 rendezvényén került bemutatásra Az ébredő Erő első hivatalos posztere (de nem a végleges, ez csak a D23-ra készült), melyen Han Solo, Finn, Rey és Kylo Ren szerepel.

A posztert Drew Struzan készítette, de eleinte kétséges volt, hogy elvállalja ezt a feladatot, hiszen már a 4. Indy-film után bejelentette, hogy nyugdíjba vonul (idén 68 éves). Neki köszönhetjük az előzménytrilógia és a klasszikus trilógia felújított változatának posztereit és rengeteg Legenda-regény borítóját (pl. Han Solo-trilógia), valamint az Indiana Jones-filmek és a Vissza a jövőbe-trilógia posztereit is.

ep7poster

Zillo Beast Plakát

Annak idején még, amikor még Zillóról jöttek a részek, kikerült a netre egy igazán szép kis plakát, tele aurebesh szöveggel. Ez a kép nálunk még semmilyen formában nem került ki, úgy gondoltam, csak akkor lesz értelme, ha átírom az aurebesh szövegeket. Ennyi szöveg átírása után már egész jól tudok aurebeshről fordítani. ^^ Szóval akkor itt a két kép – egy sima aurebesh szöveggel, egy pedig az átírással. 🙂