A Lucasfilm újra lejátszatná a mozikban az összes Star Wars epizódot, ezúttal 3D-ben. Ha minden igaz, az első epizód, a Baljós Árnyak 2012-ben kerülne a filmvászonra, és sorban követné őt az összes többi epizód egészen a hatodikig, persze csak akkor, ha sikere lesz az első bemutatójának. Ha megvalósulna ez a terv, a 20th Century Fox szerint leginkább a fiatal korosztályt vonzaná a mozikba, akik eddig még csak DVD-n vagy videón látták a filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusát.
Manapság már szinte minden film 3D-ben kerül bemutatásra a mozikban, Lucas és a Star Wars készítői pedig feltették a kérdést, hogy a világ egyik legsikeresebb és legnépszerűbb filmsorozata miért ne lehetne 3D-s? John Knoll, az ILM vezetője felügyeli a filmek átkonvertálását. George Lucas a bejelentéskor hangsúlyozta, hogy a hat rész térhatású verziója nem olyan lesz, mint azok a rosszul sikerült próbálkozások, amikben hagyományos technikával felvett és megvágott filmeket alakították térhatásúvá az utómunka utolsó fázisában. A készítők szerint mind a hat rész úgy fog kinézni, mintha 3D kamerával vették volna fel őket annak idején. A szakember azt is leszögezte, hogy a Star Wars filmek 3D-s változatához nem forgatnak, illetve készítenek új látványeffektusokat, és nem kerülnek az új verziókba eddig még be nem mutatott jelenetek sem.
Szóval ha minden jól megy, 2012-ben ismét Star Warst nézünk a mozikban! 🙂