Archive for július, 2011
Véget is ért az első hét, és az eddigi visszajelzések alapján az induló három könyv közül kettőnek meg is nyithattam a kibeszélőt. A kibeszélők linkjeit az első hét bejegyzésénél találjátok, jöhetnek a vélemények, ha valaki a blogján írt valamelyik regényről, akkor a link, stb.
Holnap pedig máris indul a második hét, amelyhez ismét három könyvet válogattam össze.
II. hét – július 25-től 31-ig

A hozzászólásoknál lehet jelezni, hogy kire számíthatunk ezen a héten, és ki mit tervez elolvasni. Jó olvasást kívánok mindenkinek! 
Ne feledjétek, nem gond, ha a regények valamelyikét már olvastátok, véleményt ettől függetlenül még lehet mondani róluk.
Ugye, hogy beindult a képregény dömping, amit nemrég ígértem!
És én még nem is hoztam semmi újdonságot, nem tudom, érdekel-e még egyáltalán valakit Kerra Holt és a Jedi vs. Sith.
Na de a mai adag az én egyik kedvenc sorozatomhoz kapcsolódik. NB és Neko-me elhozták nekünk az X-szárnyúak: Zsivány Vezér című képregényt, ugyan egyelőre csak az első részét, de ezentúl folyamatosan érkeznek majd az újabb és újabb kalandok az endori csata utáni időkből.
A regisztrált felhasználók ide kattintva tudják elérni a képregényt. Jó szórakozást hozzá!

Új információk láttak napvilágot az ősszel képernyőkre kerülő 4. évadról. Az információkért köszönet Darth Sky-nak!
- A 4. évad 1-3. része javarészt a víz alatt fog játszódni, méghozzá a Dac-on.
- A bolygó Ackbar otthona, így ő is fel fog tűnni a nyitó történetszálban.
- Megismerünk egy új “cápa-szerű” szakadár vezért, Rik Ensont (nem biztos, hogy így írják).
- Egy Umbarra nevű bolygó is szerepet kap, ahol állandóan éjszaka van. Szakadárok és klónok fognak itt harcolni.
- A klónok megkapják a Phase 2-es páncélzatot.
- Wolffe visszatér.
- Krell tábornok a trailerekben már látott besalisk Jedi.
- Lehet, hogy romantikus kapcsolat lesz Ahsoka és Lux között. Dave-nek 8 különböző befejezése van a karakter számára. Ez is köztük van.
- Pre Vizsla visszatér. A Death Watch új oldalát ismerjük meg.
- A trailerben látott mandalori nő Pre Vizsla tábornoka.
- Boba és Bossk mellett fel fog bukkanni egy újabb híres fejvadász, Dengar.
- Ventress bosszúállása Dookun még nem ért véget, és az Éjnővérek is vissza fognak térni.
- Opress szintén visszatér, és folytatja küldetését, hogy megtalálja Mault. Még több Mortishoz hasonló történet lesz itt.
- Többet meg fogunk tudni a Mortison történt eseményekről. Az ott látott események csak a kezdet volt.
- Cad Bane visszatér.
- Durge nem szerepel az évadban.
- Filoni elmondta, hogy a fiatal Han nem fog szerepelni a TCW-ben (hacsak George nem ragaszkodik hozzá)
Vélemények?
Az ősszel megjelenő saga Blu-Rayen rengeteg extra lesz, mint tudjuk, többek között kimaradt jelenetek is, amiket még soha nem láthattunk (kivéve azt, ami tavaly óta fent van nálunk is magyar felirattal). Most itt egy kis kedvcsináló a vásárláshoz.
Csoli1138 találta nekünk az újabb Teasert mely a Water War nevet kapta és a Mon Calamari csatából láthatunk másfél percet.
Na hogy tetszik?
Pénteken, azaz holnap fogják bemutatni a már általunk is beharangozott 30 perces Lego Star Wars filmet. Itt van hozzá egy rövidke előzetes.














Keiran Halcyon egy koréliai férfi Jedi Lovag volt, aki a Jedi Rendet és a Galaktikus Köztársaságot szolgálta, körülbelül 400 évvel a Galaktikus Birodalom felemelkedése és a Nagy Jedi Tisztogatások kezdete előtt.



