Most, hogy a Vektor befejeződött, visszatérünk a régi módszerhez. A februári magyar képregényben már ismét egy KOTOR sztori és egy Legacy sztori olvasható. A karakterek is a régiek, a KOTOR-ban folytatódnak Zayne hányattatásai Gryph, a Moomo testvérek és Jarael társaságában. A Legacyban pedig többek között Darth Azard és Vul Isen gonoszkodnak a Mon Calamarin. Még én se olvastam el, úgyhogy nem nagyon tudok véleményt mondani a sztorikról, az biztos, hogy mellőznünk kell Cade Skywalkert. 😦
Egyébként olyan jó érzéssel tölt el, hogy már december óta fóliába van csomagolva az újság. 🙂 Már tényleg 21. századi kinézete van. Persze amint kinyitja az ember, elfeledkezhet a 21. századi érzésről. Csak kétszer kell végighúznom a kezem egy lapon és máris feketék az ujjaim. Jellemző. De akkor is értékelem a fóliát!
Eszter bejegyzései
A hónap Jedije – Február
Végre elkészült február hónap Jedijének oldala, aki Eelysa Jedi mester lett. Eelysa egy női Jedi mester volt az Új Jedi Rendben. A Coruscant-on született az endori csata után. Nagyon rá volt hangolódva az Erőre, és ABY 17 körül hat társával csatlakozott a Jedi Praxeumhoz, addig példátlan módon mindössze 12 évesen. Ő volt az első, aki észlelte az Erő-fodrozódást, ami a Sötét Jedi, Kueller lázadásából és droid szabotázsából eredt, ami ezreket ölt meg. Később Jedi mester rangot kapott, és az Új Jedi Rend legtehetségesebb tagjainak egyike lett.
Bővebb információkért kattints a képre!
Duchess of Mandalore adatlap
Ma a szokásosnál kicsit korábban elkészültem a random dolgokkal. Fent van már a Duchess of Mandalore adatlapja, a részhez tartozó kvíz, érdemes vetni rá egy pillantást, az első kérdés szerintem nagyon jól sikerült. 😉 Jobbra már kint van a szavazás. SPOILER (jelöld ki, ha el szeretnéd olvasni): Szerencsére (vagy nem?) Pre Vizslával nem történt semmi tragédia, nem hiszem, hogy különösebb spoilert árulok el azzal, ha azt mondom, hogy Vizsla csak végighisztizi a részt. Nem ezt várná tőle az ember. 😦 Azért többet vártam volna tőle, de így még van esélye bizonyítani.
A kvíz eredményeit továbbra is várjuk a chatben, a kommenteknél, akárhol. Megint csak fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy kommenteljetek! Legalább ezzel ösztönözzétek a munkánkat, hiszen mindig válaszolunk mindenkinek, és tényleg olyan jó érzés, amikor érkezik egy-egy komment, nem csak úgy magatokban lenyugtázzátok, hogy oké, itt az új rész, vagy akármi. Fórumunk is van, ahol el lehet beszélgetni mindenről, nem csak TCW-ről, de most a legaktuálisabb a második évados topic, oda lehet írni spoileresen a részről.
Duchess of Mandalore
Ma este mutatják be amcsiknál a Mandalore-trilógia utolsó részét. 😦 Már előre sajnálom Pre Vizslát, pedig szerintem ő jó karakter, sokkal többre hivatott annál, mint hogy ilyen hamar kinyírják (ne ijedjen meg senki, ez nem spoiler, csupán az én sanda gyanúim egyike). Tehát holnap már mi is nézhetjük az új részt, amit legjobban az Obi-rajongók várnak (magamból kiindulva) 😉 Azért bízom benne, hogy mások tetszését is elnyerték ezek a részek. Az eddigi szavazások mind ezt bizonyítják. És hogy rátérjek a mai frissre: sw.com-on újabb rajzos tutorial jelent meg, már biztos mindenki rájött, hogy ezek a rajzos cuccok a mániáim, és ígérem, hogy ha lesz időm, a mostanit kipróbálom, mert Satine lerajzolását mutatják be lépésről lépésre. 😉 A kész művet természetesen majd megmutatom, ha úgy sikerül (nem rajzolok ám olyan bénán 😛 ). És még nincs vége – a tovább mögött két klipet láthattok a Duchess of Mandalore című epizódból.
Az a bizonyos februári kezdés
A félreértések elkerülése végett írok most. Nem lesz február 13-án pénteken TCW magyarul a Cartoon Networkön. Már csak azért se, mert gyakorlatilag lehetetlen, hogy akkor legyen. 2010-ben ugyanis február 13-a nem péntekre esik, hanem szombatra. A Cartoon Network oldalán a tavalyi reklám van még kint. Arról, hogy a második évadot mikor kezdik el adni magyarul, egyelőre még nincs semmilyen információnk. Akinek van, ossza meg velünk, de mellékeljen hozzá valami hihető forrást is. 🙂
Voyage of Temptation
Jó idők járnak az Obi-Wan rajongókra. 🙂 A legújabb epizód, a Voyage of Temptation méltó folytatása a múltheti résznek, és annyira jó volt a vége! Megint csak nem akarok spoilerezni, szóval nem mondom el, hogy miért és kiért. 😉 A szavazást már lecseréltem, a válaszokon egyértelműen érződik az első reakcióm, amikor a rész végére értem. Természetesen elkészítettem most is a rész adatlapját galériával, érdekességekkel. Kvízt is hoztam, nagyon kis kedves kérdésekkel. 😉 Elég spoileres az is, szóval aki nem látta a részt, az hozzá se kezdjen, nehogy az lője le a a hidegvérű gyilkos poént. 😛 Az is egy tök jó pillanat volt egyébként. Aztán, ha megnéztétek a részt, vár titeket a fórum, ahol a második évad topicjában ki lehet beszélni ezt a remek epizódot.
A szóbeszédekkel ellentétben pedig még nem jön az újabb hosszú szünet, legalábbis a vuki szerint (bár ott igen gyakran változtatják az infókat, a vizslás érdekesség is milyen hamar lekerült Pre Vizsla oldaláról). Jövő héten, február 12-én kerül adásba a Duchess of Mandalore című epizód.
Fanboys magyar DVD
Régen volt már szó a Fanboysról. De bizony kis hazánkba is eljutott végre a DVD, vagyis csak el fog, ugyanis február 18-tól lehet majd kapni az xpress.hu információi szerint. A DVD-n lesz bizony magyar szinkron, na erre őszintén kíváncsi vagyok, de akit nem érdekel, nézheti eredeti nyelven, magyar felirattal. Azért ez is megnyugtató hír szerintem. Kyle Newman filmecskéjét érdemes lesz majd az xpress.hu-n beszerezni, ugyanis a 2190 Ft-os bolti ár helyett 1890 Ft-ért lehet náluk megrendelni a filmet. Sajnos az extrákkal igen szerényen bántak, ugyanis az interaktív menün és a közvetlen jelenetválasztáson kívül nem kapunk semmit. 😦 És akkor a tartalom:
“1998-ban egy messzi-messzi galaxisban, Star Wars rajongók türelmetlenül várják az Episode I. (Baljós Árnyak) világpremierjét. Egy csapat fiatal fanatikus, Eric, Linus, Hutch és Windows azonban ennél sokkal többre vágyik. Ők azok, akiknek A TRILÓGIA nem csak a gyermekkort jelenti, hanem magát a valóságot. Ők azok, akik nem érik be azzal, hogy több százezer embertársukkal egy időben tekintsék meg az új filmet, ők ugyanis ennél sokkal többre vágynak. Tervet készítenek, és leharcolt furgonjukkal nyugatra indulva célba veszik álmaik fellegvárát, George Lucas birodalmát, a Skywalker Ranch-ot, hogy mindenkit megelőzve nézhessék meg az új filmet.
Útjuk során azonban nem csupán bizarr és humoros helyzetekben kell helytállniuk, hanem az ellenséges Star Trek rajongókkal is meg kell küzdeniük.
Kyle Newman vígjátéka olyan sztárokat sorakoztat fel, mint a Star Trek sorozat Kirk kapitányát alakító William Shatner, vagy a Leia hercegnőt játszó Carrie Fisher.”
És még persze ott van Ray Park (Darth Maul) és Billy Dee Williams (Lando) is. 😛 A galériába pedig töltöttem még fel néhány képet a filmből.
Trench Run
Voyage of Temptation videók
Pénteken újabb TCW rész, a Voyage of Temptation kerül adásba az amcsiknál (mi ugye majd szombaton tudjuk megtekinteni). Folytatják a múlt héten elkezdett szálat, megint lesz Obi-Wan és Satine. 🙂 Kedvcsinálónak pedig itt van két videó a részből:
The Mandalore Plot
OMG! Én drága Obi-Wanom! Na többet nem mondok, mert az már spoiler lenne. 😉 Végre itt vannak a mandik! És nagy nehezen nekem is levánszorgott a rész. De megnéztem, és elkészültem a rész adatlapjával, a jobbra látható szavazással, az epizódhoz tartozó kvízzel, és még a Pre Vizsla hangját kölcsönző Jon Favreau-ról is írtam egy kicsit. Ezt mondjuk már pár napja megcsináltam, de mára tartogattam. Satine szinkronjáról is szerettem volna írni, de semmi konkrét információ nincs róla a neten a születési dátumán és a szerepein kívül. 😦 Na nem baj, majd talán pár nap/hét múlva. Kíváncsi vagyok, hogy nektek mi a véleményetek a résztől, gyertek a fórumunkra, ott is ki lehet tárgyalni a 2. évad topicjában. Kvíz eredmények jöhetnek twitteren, kommentben, vagy chatben is. 😛
