Kicsit átalakítgattam a lila előtti kékes layoutot – konkrétan új fejlécet készítettem, méghozzá a The Phantom Menace 10 éves “születésnapjára” való tekintettel. Nagyjából egy hónapig tervezem kint hagyni, a konkrét dátum ugyanis május 19. Kereken tíz évvel ezelőtt aznap mutatták be a Baljós Árnyakat, majd hat évvel később A Sith-ek bosszúját, de azt még nem ünnepeljük, mert még csak négy éves. 😛
Eszter bejegyzései
Projectek
Visszatértem. Még mindig nem vagyok megelégedve a látogatói aktivitással, de azért nem szeretném, ha ennyi munkám kárba veszne. Úgyhogy megint csak mindenkit buzdítani szeretnék, hogy kommenteljen, írjon a chatbe, írjon mailt. Fikázni is lehet, az se zavar. Csak tényleg jó érzés lenne néha olvasni egy-egy kommentet, egy sima köszi is teljesen megfelel, kábé egy percet venne el a kommentelő életéből. Nem sok, főleg ha azt vesszük, hogy a mai frisst én órákon keresztül csináltam.
A Projecteket frissítettem, azon belül is a mozifilmek szekciót. Felkerült kettő új film adatlapja: Taken (Elrabolva) és Battle for Terra, ez az utóbbi egy komolyabb hangvételű animációs film. Frissítettem még néhány film adatlapját. Jobban mondva képeket töltöttem fel a galériájukba: Angyalok és Démonok, Knowing, Wall-E, The Spirit – A sikító város.
|
Battle for Terra 2009. május 01. (USA) |
Taken – Elrabolva 2009. március 19. (MO) |
Knowing 2009. március 20. (USA) |
Angyalok és Démonok 2009. május 14. (MO) |
|
The Spirit – A sikító város 2009. január 29. (MO) |
TOR képregény – #4
Elkészült a TOR-képregény újabb három oldalának magyar változata. Tudom, hogy ezen kívül van még egy, lehet, hogy az is felkerül ma, ha nem, akkor legkésőbb jövő héten.
Viszont. Lenne egy kérésem a Látogatókhoz. Tudom, hogy elég sokan járnak errefelé (hála a statisztikáknak, stb.), ezért jól esne néha valami visszajelzésféle. Elég nehéz úgy oldalt szerkeszteni, hogy a Látogatók semmiféle nyomot nem hagynak maguk után. Egyetlen egy hozzászólás is elég lenne, és még csak regisztrálni sem kell. Vagy valami megjegyzés a chatbe, mert így nem nagyon van értelme tovább csinálni ezt… Ha valamit is számít nektek a munkám (mert bizony elég sok munkát fektetek az oldalba), akkor legyetek olyan kedvesek, néha véleményezzétek a dolgokat. Nagyon hálás lennék érte. 🙂
Zac Efron, az új Jedi – FRISSÍTVE!!!
A High School Musical és a Hajlakk sztárja legújabb filmjében, a 17 againben (Megint 17 – hazai bemutató: május 28.) egy fénykard-párbajban vesz részt, amikor visszafiatalodva megjelenik lakótársánál, és az nem ismeri fel régi barátját… Efron azt nyilatkozta, hogy már 10 éves kora óta vágyik egy ilyen szereplésre és színésztársával, Thomas Lennonnal egy hónapig gyakoroltak erre a jelenetre. A filmben egyébként ez az egyik legviccesebb rész, és aki egy kicsit is odafigyel, a legénylakásban rengeteg Star Wars-holmit fedezhet fel a fénykardokon kívül (például Darth Vader életnagyságú bábuját).
Ha érdekel, hogy mostanában még milyen filmekben láthatsz SW-vonatkozásokat, akkor kattints a tovább linkre. 🙂
Bővebben…
Fanlisting Collective
Újabb aloldallal bővült a Jedi Rend, ez pedig a Fanlisting Collective, ahol az általam menedzselt fanlistingeket találhatjátok meg, de az ottani társoldalak segítségével újabb és újabb fanlistingekre juthattok el. Ezek természetesen Star Wars témájú fanlistingek, jelenleg négy olyan működik, amit már a TFL.org is elfogadott (azért angol nyelvű mind, hogy a világ minden tájáról csatlakozhassanak a rajongók).
Mi is az a fanlisting?
A fanlisting egy olyan oldal, amely egy bizonyos film, karakter, színész, sportoló, tárgy, stb. rajongóit gyűjti össze egy helyen. Egy egyszerű regisztráció után bárki felkerülhet a rajongók listájára, és aki honlappal rendelkezik, az egy kis képecske segítségével fel is tüntetheti, hogy ő kikért és mikért rajong. 🙂
Star Wars Hungary
Egy újabb Star Wars oldal indult. Az Erő Útjairól biztos mindenki ismeri Lak Kanianlakot, az ő e-mailjét másolnám be ide. Az oldal linkjét egyébként a társoldalainknál is megtalálhatjátok.
Erő hozott (mindenkit a neki tetsző oldal 😉 mindekit hazánk első Csillagok Háborúja Közösségi Portál kezdeményezésén. Reméljük mindenki kedvét leli majd ebben a honlapban, és hasznosnak találja majd azt.
Feltett szándékunk, hogy egy talán régóta, ha nem is várt, de hiányolt oldalt hozzunk létre, mely képes lehet összefogni a magyarországi Star Wars-fanatikusokat, melyek közül oly sokan rajonganak még mindig egyedül. Szeretnénk, ha segítségünkkel, ha csak kicsit is de fejlődjék a Csillagok Háborúja hazai rajongótábora, mely még sokkal sokkal jobb is lehet annál a stagnálónál, ami jelen korunkban sajnos jellemzi a Star Wars-t kicsiny hazánkban.
Szeretnénk mindentől és mindenkitől pártatlanul létrehozni egy olyan közösségi portált, melyen nap mint nap értesülhetnek az újdonságra vágyók a messzi-messzi galaxis híreiről, és mely nem zárkózik el, sőt, tökéletesen nyitott mindenre és mindenkire, beleértve a hazai legfontosabb Star Wars honlapokkal, fórumokkal, képtárakkal, klubokkal és minden egyébbel való maximális együttműködést.
Ez az oldal azért is jött létre, hogy itt megtalálják egymást a Csillagok Háborúján belül is hasonló érdeklődésű emberek, hogy összehozzon egy olyan közösséget, amely itt rejtőzik hazánkban, csak még nem talált magára.
Azt szeretnénk, hogy általunk és tagjaink által valamivel gazdagabbá és aktívabbá váljon ez a nagyszerű közösség, melyet a Csillagok Háborúja éltet.
Csillagok Háborúja Közösségi Portál
Külső űr – jegyezd elő már most!
A Bookline-on már elő lehet jegyezni a Külső űr – A klónok háborúja 2. című könyvet. A várható megjelenés április 27., azaz nemsokára a kezünkbe vehetjük a kemény fedeles magyar kiadást a Pro-Book jóvoltából. És itt a bookline-os rövid ismertető:
A Klónok háborúja robbanásszerűen terjedt szét a galaxisban, ahogy a köztársasági erők és a szeparatisták megpróbáltak felülkerekedni egymáson. De miközben a jedi tábornokok fáradhatatlanul küzdöttek, hogy legyőzzék Dookut és lázadóit, Palpatine főkancellár saját sötét terveit szövögette. A szeparatisták alattomos rajtaütést hajtottak végre a Coruscanton, Obi-van Kenobi megsebesült a csatában, és azt javasolta, hogy Anakin Skywalker és újonc padavanja, Ashoka induljanak kockázatos bevetésre Grievous generális ellen. Ám amikor Bail Organa szenátor olyan rendkívüli információ birtokába jut, mely a Köztársaság javára fordíthatja a háború menetét, a jedi mester vele tart egy a Peremvilágokon is túl lévő, isten háta mögötti bolygóra, hogy megbizonyosodjon a tényekről. Amit viszont Obi-van nem sejt, hogy egy halálos csapdába sétálnak, amit Palpatine állított számukra… és amelyből megmenekülni esélyük sincs. Ez az izgalmas kaland, mely az egész estés Star Wars: A Klónok háborúja című animációs mozifilmre és a vadonatúj animációs TV-sorozatra épül, tele van meghökkentő fordulatokkal, melyek révén bepillantást nyerhetünk Obi-van, Anakin, Padmé, Yoda, Dooku gróf és más kedvenc Star Wars szereplők lelki mélységeibe.
Liam Neeson mint Zeusz
A Hollywood Reporter híre szerint Louis Leterrier (A szállító 2, A hihetetlen Hulk) még ebben a hónapban elkezdi forgatni a Clash of the Titans című, görög istenekről szóló ’81-es film remake-jét. A filmben Ralph Fiennes formálja majd meg Hádészt, az alvilág urát, aki megpróbálja legyőzni Zeuszt (Liam Neeson) és átvenni az uralmat az egész világ fölött. A fantasy-akciófilmben szerepel még többek közt Sam Worthington mint Zeusz fia, Perszeusz, Mad Mikkelsen mint Drákó és Gemma Arterton mint Ió.
[origo]
Harmadik Harry Potter és a Félvér Herceg trailer
Megjelent a legújabb HP6 trailer, ami rengeteg új, látványos jelenetet ígér, azért reméljük, nem csak ennyi izgalom lesz a filmben. A magyar bemutató július 23-án lesz!
TESB a Film+ műsorán – MA!!!
Néhány héttel ezelőtt a Film+ leadta a Star Wars Saga negyedik epizódját, és ígéretükhöz híven folytatják a trilógiát, szerencsére az A Birodalom visszavággal. Az ötödik rész ma este 21:00-tól lesz látható, aki hajlandó elviselni a sok reklámot a film közben, annak jó szórakozást hozzá! 🙂
