Megnyílt az ILM tévés részlege

A Variety számolt be róla, hogy a George Lucas által 1975-ben alapított, vizuális effekteket készítő cég, az Industrial Light & Magic elindította új részlegét, mely a sorozatokkal foglalkozik majd. A részleg első projektjei a jelenleg forgatás alatt álló, első élőszereplős Star Wars-sorozat, a The Mandalorian és a Syfy Kryptonjának második évada lesz. Minden bizonnyal a további Disney+-ra készülő szériák effektjei is házon belül készülnek majd.

A részleg központja Londonban van, melyet a cég további helyszínei támogatnak San Franciscóból, Vancouverből és Szingapúrból. A Hayden Jones-Jonathan Privett páros (Carter ügynök, Altered Carbon) által vezetett csapat korábban a Fekete tükör című sorozathoz állt össze, amiért BAFTA-díjat nyert.

Az ILM a Lucasfilm részeként 2012 óta áll a Disney tulajdonában, és azóta egy másik részlege is nyílt, az ILMxLAB, melynek feladata a virtuális valóságban való történetmesélés fejlesztése. Az ILMxLAB eredményei a filmes kollégák munkáját is egyre könnyebbé teszik.

Lucasfilm a D23-on

D23 banner

Az Augusztus 9. és 11. között megrendezésre kerülő D23 Expo második napján, 10-én (szombaton) tudhatják meg a legfrissebb információkat a rajongók a Disney legújabb filmjeivel kapcsolatban. A panel címe: Kezdődjék a kaland – Élőszereplős filmek a The Walt Disney Studios-nál.
A hivatalos műsorkiírás szerint a panel résztvevője lesz a Lucasfilm, és bár cím szerint nem említi a VII. epizódot, számíthatunk meglepetésekre (Surprises included!). Magyar idő szerint este fél 8 és fél 10 között várhatjuk a híreket.
A biztosan szereplő filmek között ott lesz az új Thor, Amerika Kapitány és Muppet film, továbbá a Maleficent (Csipkerózsika feldolgozás), a Tomorrowland és a P.L. Travers és Walt Disney életével foglalkozó Saving Mr. Banks.

20-nál jelentősen több embert bocsátottak el

Ahogyan arról már hírt adtunk, az elmúlt hetekben is folytatódtak az elbocsátások a Lucasfilmnél.
A Deadline korábban 20+ olyan dolgozóról számolt be, aki újonnan maradt munka nélkül, azonban egy kommentelő, aki “Ex-Lucas alkalmazott”-ként regisztrált, ezt írta:

Nem csak 20 volt. 300-nál is több embert rúgtak ki hetekkel ezelőtt és még 120-150-et a Lucasfilmnél ezen a héten. Kevesebbnek hangzik, mert ebből a második adagból több alkalmazottnak egészen novemberig dolgoznia kell, hogy megkapja a végkielégítést.

A sok nemhivatalos forrás miatt nehéz megmondani, végül is hány embernek kellett távoznia a cégtől. Talán most már nem kapunk több ilyen hírt, hiszen Kathleen Kennedy azt írta levelében, hogy április végére befejeződik az “átalakítás”.

További elbocsátások a Lucasfilmnél

A Rebel Force Radio pár napja jelentette, hogy újabb leépítési hullám indult el, mely érintette a licenc-, és marketingosztályt is. Az első hírek szerint a könyvkiadó sem úszta meg, de azóta Jennifer Heddle, a LucasBooks szerkesztője, twitteren megnyugtatott mindenkit, hogy náluk nem bocsátottak el senkit.

A Deadline tegnap már számadatokkal is tudott szolgálni. Értesülései szerint több mint 20 embernek mondtak fel, főként a költségvetésnél, licencelésnél és terjesztésnél dolgozók közül.

Hónap elején Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke e-mailben értesítette az alkalmazottakat, hogy a cégen belüli minden jelentős átalakítás befejeződik április végéig.

Reméljük, már nem lesz több ilyen hír. És reménykedjünk abban is, hogy a Disney nem olyan mint Vader, és nem módosítja a megállapodást!