Önzőségem nem ismer határokat

Nem bizony. 😀 Ugyanis most egy teljesen önös érdek vezérel, semmi köze nincs az SW-hez, még annyi sincs, mint a projectekben felsorolt filmeknek, amiket bizonyára mindenki tök feleslegesnek és értelmetlennek érez – én nem. 😛
Tehát: lenne egy kérésem minden Kedves Látogató irányába. Kevés esélyt látok rá, hogy megteszitek ezt nekem, mert kommentet se írtok, pedig az is két kattintásba kerülne, akárcsak a következő kérésem. Indultam egy blendversenyen (nem SW-s, mert nem nagyon van olyan magyar oldal, ahol SW-vel foglalkoznának, és blendversenyt hirdetnének – kivéve minket esetleg, de a magyar rajongói közösség tagjai egy komment megírására is lusták, nem beszélve akkor egy blendről, szóval ilyesmivel mi nem próbálkozunk), és ezen a versenyen kéne az én munkámra szavazni. Ide kattintva megtekinthetitek a művemet, és ha úgy érzitek, hogy megérdemli a szavazatotokat, akkor ide kattintva szavazzatok Eszterre, ugyanis ő én vagyok. Előre is köszönöm szépen mindenkinek a szavazatát, aki szavazott, az ide is írjon, hogy ő szavazott, mert én mindenkinek egyesével meg szeretném köszönni. 🙂 Nagyon sokat jelentene nekem minden egyes szavazat. :heart: Ja, és jövő hét vasárnapig lehet szavazni! :cute:

Az Erő Útjai kvíz és nyereményjáték

A Csillagok Háborúja hazánk béli 30. évfordulója, a The Clone Wars közelgő második évada és Az Erő Útjai (AEÚ) fórum 4. születésnapjának alkalmából nagyszabású nyereményjáték-sorozatot indítunk el.

A sorozat 3 részből fog állni, a következőképp:
Az első játék a kvíz lesz. A Csillagok Háborúja tiszteletére egy 77 válogatott kérdésből álló kérdőívet kapnak a játékra jelentkezők, melyet egy adott időpontban mindenkinek elküldünk, és egy adott időpontra pedig vissza kell azt küldeni, amennyire lehet jól. Ezeket az időpontokat előre meghirdetjük. Jelentkezni névvel és e-mail címmel a jatek@azeroutjai.com címen lehet.
Ennek a játéknak az első helyezettje a Kozmosz kiadású (régi) Csillagok Háborúja trilógiát nyerheti meg, a második Matthew Stover A Sithek Bosszúja c. könyvét keménykötésben, a harmadik pedig ugyanezt puhakötésben.

A második játék a videojáték. Kiválasztunk egy félperces-egyperces részletet a Csillagok Háborújából, melyet hang nélkül teszünk fel valahová hogy letölthessétek. Erre a játékra 2 fős csapatok jelentkezését várjuk A játék lényege, hogy minél kreatívabban “alámondásos videót” készítsetek, és tegyétek azt elérhetővé a YouTube-on. A videókat később szavazásra bocsájtjuk, és így derül ki, ki lesz a közönségnyertes. A csapat egy minőségi Star Wars-franciakártya csomagot nyer, amiben egy Light és egy Dark Side pakli található. Csak első helyezést díjazunk.

A harmadik játék talán az egyik legnehezebb: kijelölünk egy független weblapot, és erről kell eljutni az AEÚ-ra a lehető legrövidebb úton. Az utat természetesen naplózni kell, és ezt fogjuk díjazni. Egyfős csapatok jelentkezését várjuk, a díj egy Galactic Heroes figura-duplapakk.

Jelentkezni tehát a jatek@azeroutjai.com címen, az eredményeket pedig itt a fórumon fogjuk kihirdetni. A játékban mindenki részt vehet, aki nem az Erő Útjai moderátori körébe tartozik, tehát minden magyar SW fan, aki csak meglátja ezt a felhívást itt vagy más lapokon. :blink:
Jó játékot, kívánjatok nekünk sok boldog születésnapot, és az Erő legyen veletek! :blink:

Az Erő Útjai

Grafikai pályázat

Ebben az évben megrendezett versenyeink közül természetesen nem hiányozhat egy ilyen jellegű felhívás, így hát a Jedi Rend újfent pályázatot ír ki a Holdfény Team támogatásával, művészi hajlamokkal rendelkezők számára.

A Star Wars 2008-as nagy dobása az egyetlen rajongó kelléktárából sem nélkülözhető Clone Wars mozi. Ennek szellemében indítjuk útjára téli szezonunkat.

A pályázat két fő elemből épül fel:
– háttérkép verseny a Clone Wars jegyében,
– és a néhány Rendtag által megalkotott Mesélünk szériához (Threats of our Age) elengedhetetlenül szükségessé váló karakterrajzok megalkotásából.

Lehet csak az egyik, vagy csak a másik részhez pályamunkát beküldeni, valamint a kettő együtt is megengedett.

RÉSZLETEK:
Háttérkép verseny
méret: 800×600; 1024×768; 1280×1024
kiterjesztés: png, jpg, gif
téma: Clone Wars – minden mennyiségben 🙂
alkalmazott program: ajánlott a Photoshop
értékelés módja: közönségszavazás
beküldési határidő: 2008. december 31., 22:00

Rajzpályázat
méret: A/4-es oldal
kiterjesztés: jpg
választható karakterek: Lara Strong-Keitel, Dóra Starshipper, Linszeger Nolino, Sisi Mion, Kaen Strong, Kias Strong, Femi Ornel, Gyoka Lamaro, Eleri Skywalker, Darth Zaron, Pappatoir főexcellenciás (leírásaik hamarosan felkerülnek a fórumra).
elkészítés módja: kézi rajz, festés (szkennelve)
értékelés módja: az írógárda szavazatai alapján dőlnek el a helyezések
beküldési határidő: 2009. január 25., 22:00

Beküldési cím: jedi.rend@gmail.com

Díjazás:
– a Holdfény Team által felajánlott vásárlási utalványok (- a későbbiekben hozzuk nyilvánosságra ezek értékét és a díjazott helyezéseket is).
– minden pályázó oklevélben részesül

Reméljük, felkeltettük érdeklődésetek, és sokan külditek be hozzánk pályamunkáitokat. Sikeres versenyzést kíván minden résztvevőnek:

a Jedi Tanács