Ma van a filmvilág nagy öregjének, Christopher Lee-nek a születésnapja, aki olyan ikonikus karaktereket keltett életre, mint Drakula, Szarumán vagy éppen Dooku gróf. Eddigi pályafutása alatt rengeteg szerepben és műfajban kipróbálta magát. 91. születésnapja mégsem filmes karrierjének, hanem zenei pályafutásának jegyében telik, hiszen ezen a napon jelenik meg új lemeze, a Charlemagne: The Omens of Death.
A lemez hangzásvilága erőteljesebb, heavy metalosabb, mint előző albumáé, a Charlemagne: By the Sword and the Cross-é, mely 2010-ben készült el. Ez alkalommal olyan művészek segítették, mint Richie Faulkner (Judas Priest) és Hedras Ramos. Ezzel ő lett a zenetörténet legidősebb heavy metal előadója.
A vásznon legutóbb a Night Train to Lisbon című filmben láthattuk.
A BuzzFeed interjújából kiderül, hogy a korábbi információkkal ellentétben Mark Hamill még nem írt alá szerződést a VII. epizódra, azonban nagyon izgatott.
A kalandvágyóbb oldalam azt gondolja: “Ó, a francba is, ha tényleg megcsinálják és mindenki benne lesz, nekem majdnem, hogy kötelességem elvállalni. Bár sosem számítottam rá, hogy 30 évvel később is szó lesz róla.
Kicsit tart azért a véleményektől az interneten:
A fő, hogy találjunk valami olyat, ami mindenkit boldoggá tesz, és ez sosem könnyű. Néha távol kell tartanod magad a kommentektől, mert nem akarod tudni, hány gyűlölködő van odakint. Nem olyan, mint a régi időkben. Akkoriban kellett írnod egy levelet az újság szerkesztőjének, és csak reménykedhettél, hogy megjelenik nyomtatásban. Vagy komolyan el kellett kötelezned magad az újságírásnak.
Az interjúban beszél még vendégszerepléséről a Gyilkos elmékben és saját képregényéről, a The Black Pearlről, melyet szeretne még az új Star Wars előtt átültetni a nagyvászonra.
Az Electronic Arts a hivatalos blogján jelentette be, hogy az idei E3-on, melyet június 11. és 13. között rendeznek meg, megtudhatjuk, hogyan alakul a Star Wars játékok jövője.
Az első infókat a The Download: EA 2013 Preview című videóból tudhatjuk majd meg, mely június 10-től lesz elérhető az EA oldalán.
…olyan új-generációs játékokat mutatunk majd be, mint a Battlefield 4, a Need For Speed és több EA Sports cím, továbbá betekintést nyújtunk majd a Disney-vel való társulásunkba, a Star Wars-szal kapcsolatos terveinkbe.
A blog szerint a játékok az új Frostbite 3-as enginnel rendelkeznek majd, melyet márciusban pillanthattunk meg először ebben a Battlefield 4 videóban.
A hétvégén lezajlott az idei első Disney Star Wars hétvége, és a szerencsések megtekinthették az egyik bónusz videót, ami a The Clone Wars 6. évadában benne lett volna. De ugye nem lesz 6. évad, az elkészült részeket azonban valamilyen formában majd megkapjuk. Állítólag.
Azért mi se maradunk ki a jóból, itt van a videó, melyben Anakin és Yoda beszélgetnek egymással. 🙂
Már el is kezdődtek a Star Wars Rebels című új animációs sorozat munkálatai. A bemutatót 2014 őszére tervezik, egy egy órás speciallal a Disney Channelen, amit aztán a sorozat követ a Disney XD csatornán.
A készítők között természetesen ott van Dave Filoni, Greg Weisman (Young Justice, The Spectacular Spider-Man) és Simon Kinberg (X-Men: First Class, Sherlock Holmes, Mr. & Mrs. Smith) is. Utóbbi fogja írni az első epizódot.
A Disney Channel kreatív részlegének vezetője, Gary Marsh a következőket nyilatkozta:
A Lucasfilm egész csapata már három évtizede bizonyítja hihetetlen kreativitását és fejlesztéseit, és nagyon izgatottak vagyunk, hogy elhozzák a Star Wars káprázatos és hatalmas világát a Disney XD nézőinek.
A Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy is megszólalt:
Nagyon izgatott vagyok, hiszen felfedezzük a Star Wars univerzum újabb részleteit. Úgy gondolom, hogy a Star Wars Rebels szórakoztató lesz gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Az akciódús sorozat A Sith-ek bosszúja és az Egy új remény között fog játszódni (micsoda meglepetés 😛 ). Egy majdnem két évtizedes időszakot mutat be, amit korábban még nem láthattunk a képernyőn. Ez az az időszak, amikor a Birodalom kiterjesztette a hatalmát az egész galaxisra és levadászta a megmaradt Jediket. A többi részlet egyelőre titokban marad számunkra.
A Star Wars Rebels sorozatot a Lucasfilm Animation készíti, sok olyan tehetséggel, akik már a The Clone Warson is dolgoztak. A Celebration Europe látogatói lesznek az elsők, akik megtekinthetnek belőle egy exkluzív részletet. A szereplőket egy későbbi időpontban fogják bemutatni. És kaptunk egy Facebook oldalt is: facebook.com/starwarsrebels.
A Latino Review információi szerint bizony megvan. A Tudorokból ismert Jonathan Rhys Meyers állítólag már tárgyal a szerepről. Ha még így se ugrik be, hogy kiről van szó, a Ewan McGregor rajongóknak biztos elég annyit mondanom, hogy Velvet Goldmine. 😉 De JRM már korábban is dolgozott együtt J. J. Abramsszel, méghozzá a Mission Impossible 3. részén, de valahogy a sorozatokban jobban boldogul, legutóbb Drakulaként tűnt fel a képernyőn. Ha tényleg igaz, hogy Star Wars filmben fog szerepelni, a mozis áttörést biztos meghozná számára a film, ha a nyáron bemutatásra kerülő A végzet ereklyéi sorozat első része ezt nem tenné meg.
Mit szóltok hozzá? Láttátok már valamilyen filmben/sorozatban? Én személy szerint nem vagyok érte oda, egyszerűen meghallom a nevét, vagy meglátom a képét, és ki tudnék menekülni a világból. 😀
A BuzzFeed a legújabb munkájáról, a Sötétségben: Star Trekről kérdezte Michael Kaplan jelmeztervezőt, aki csak úgy mellékesen elárulta, a VII. epizód kosztümjeiért is ő felel majd:
Az imént tudtam meg, hogy az új Star Wars filmen fogok dolgozni, újra J.J.-jel. A papírmunkát múlt héten intéztük, így még semmi konkrétat nem beszéltünk meg, csupán annyit mondtak: “Üdv a fedélzeten!” Egy kicsit még korai arról beszélni, hogy mivel is készülünk, de teljes mértékben izgatott vagyok, hogy egy újabb neves sci-fi sorozaton dolgozhatom.
Bár bevallottan nem a sci-fi a kedvenc műfaja, mégis sokat dolgozott már ebben a zsánerben: Szárnyas fejvadász, Armageddon, Legenda vagyok, Star Trek.
A The Wrap héten megjelent cikke abba enged betekintést, hogy J.J. Abrams milyen tervekkel vágott neki az új Star Trek franchise-nak, és abba, hogyan akadályozta meg ezeket a Paramount, a CBS és Abrams cége, a Bad Robot közötti jogi vita. Eredetileg a rendező kiterjesztette volna látomását a televízióra, a digitális médiára és a képregényekre is (ez utóbbi sikerült is végül).
Bár a Star Trekkel nem járt sikerrel, a Star Wars esetében könnyen valóra válhatnak álmai, hiszen a Disney egyébként is híve a több médiumos projekteknek. A legfrissebb példa erre az Agents of S.H.I.E.L.D., mely a Bosszúállók filmek világát hozza majd el a kisképernyőre.
…Abrams, akinek a szerződése feltételezhetőleg kreatív és pénzügyi beleszólást is biztosít a “Star Wars“-hoz kapcsolódó merchandise-ba és spin-off-okba, nagyobb irányítást szerezhet a Skywalker klán hagyatékának alakításában, mint a “Star Trek” mellékprojektjeinek fejlesztésében.
A Disney nagy “Star Wars” terve szörnyen hasonlít arra, amit Abrams talált ki annak idején a “Star Trek” számára. Televíziós műsorok, vidámparki látványosságok és spin-off filmek, melyek mind az Abrams által felügyelt új trilógia köré épülnek.
Szerintetek mekkora beleszólása lesz Abrams-nek a dolgokba a VII. epizódon kívül?
Végre valahára megérkezett a borító John Jackson Miller augusztusban megjelenő Kenobi című regényéhez. Semmi meglepő elem nincs rajta, igazából az eddigiek alapján nem is vártam volna mást. Ez így jó, ahogy van. 🙂