Lucas pozitív

George Lucas az idei Crystal + Lucy Awards-on, a médiában tevékenykedő nők díjátadóján nyilatkozott arról az Access Hollywoodnak, hogy miként viszonyul az új trilógiához és J. J. Abrams-hez.

Igen, [izgatott vagyok]. J. J. remek rendező és jó barátom. Úgy gondolom, megérti az egész dolog működését. Ha pedig nem, hát Kathy [Kennedy] majd helyreigazítja. [nevet]

Arról, hogy mekkora szerepet vállal a készítésben:

Ha szükségük van segítségre vagy valamire, majd felhívnak. Máskülönben a magam dolgával foglalkozom.

Az elkerülhetetlen kritikáról, melyből neki is bőségesen kijutott az elmúlt 15 évben:

Nem számít, hogyan csinálod. Összetett kulturális ikon, szóval mindig bajban leszel, akármit is csinálsz. A legjobb, amit tehetsz, hogy csak előre tekintesz és megpróbálod a legjobb sztorit összehozni.

Egy másik alkalommal arról kérdezték, hogy sikerült-e már elbeszélgetnie Abrams-szel az új filmről:

Még nem beszéltem J. J.-jel. Eddig el volt foglalva a Star Trekkel, és biztos vagyok, hogy felhív majd, ha kérdése lesz. Szóval, tudják, minden jól alakul. Kathy szerint remekül fest a dolog.

Úgy tűnik egyelőre Kathleen Kennedy tölti be a protokoll droid szerepét a két filmkészítő között, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan sort kerítenek a személyes találkozóra is.

Jön a BATTLEFRONT!

Korábban hírt adtunk róla, hogy az E3-on derülnek majd ki az első információk az Star Wars játékok jövőjéről.

Bár az E3 hivatalosan csak ma indul, tegnapi sajtótájékoztatóján az Electronic Arts bejelentette, hogy a DICE egy Star Wars FPS-en dolgozik, mely a Frostbite 3 engine-t használja. Ez után bemutattak egy rövid előzetest, melyből kiderült, hogy a Battlefront legújabb részéről van szó.

A DICE (Digital Illusions CE) egy svéd fejlesztőcsapat, akiknek eddigi legnagyobb sikere a Battlefield sorozat (2002-2013) volt, úgyhogy tapasztaltak a háborús FPS-ek terén. Arról nincs hír, hogy a Battlefront milyen platformokra és mikor érkezik, de mivel a DICE az elmúlt 3 évben minden játékát megjelentette PC-re is, így bizakodhatunk benne, hogy most is így tesznek majd.

Azóta a hivatalos oldalra is megérkezett a hír, és a videó is felkerült az internetre.

Mit szóltok? Örültök a hírnek? Az biztos, hogy a 2008-ban, az utolsó pillanatban elkaszált Battlefront III-nak óriási rajongótábora van, és rengeteg petíció született a befejezésére. Ez a játék talán kárpótolja majd a rajongókat.

Megvan a hivatalos sorrend

Június 3-án megjelent a The Clone Wars: Episode Guide legújabb kiadása, mely mind az öt évad részeit tartalmazza. A kiadvány 232 oldalas, és az a Jason Fry írta, akinek rengeteg A klónok háborújával foglalkozó könyvet (The Clone Wars Visual Guide, The Clone Wars Character Encyclopedia) köszönhetünk.

Az új kötet talán legnagyobb újdonsága, hogy megtalálható benne az összes rész időrendi sorrendje.
Leland Chee, a Holokron Őrzője, Chronicling The Clone Wars blogján folyamatosan készítette ezt a sorrendet, azonban nem fejezte be. A blog 11 bejegyzést élt meg, és az utolsóban Chee bejelentette, hogy a teljes lista ebben a könyvben lesz olvasható.
Bővebben…

Könyves hírek

A nyáron (július 24.) újabb Star Wars könyv fog megjelenni, ez pedig nem más, mint Timothy Zahntól a Choices of One, azaz a Válaszutak. A kiadó honlapján már előrendelhető státuszban van, és most 50%-kal olcsóbban tudjátok előrendelni. 🙂

A regény angolul kétféle borítóval jelent meg, mi az angol kemény fedeles verziót kapjuk, a puha fedelest ide kattintva tudjátok megnézni. Melyik tetszik jobban?

Az Empire and Rebellion című sorozat második kötete is címet kapott végre. A regény főszereplője ezúttal Han Solo, a cím pedig Honor Among Thieves. A szerző James S. A. Corey. A trilógia befejező része, mely Luke-ra fog koncentrálni, még nem kapott címet. Ennek a szerzője Kevin Hearne.

Kibeszélő – Darth Plagueis

Nagyon el vagyok maradva az olvasással, de igyekszem pótolni mindent. Talán az év egyik legjobban várt könyve (Star Wars szempontból) van most terítéken, James Lucenótól a Darth Plagueis. A képre kattintva máris olvashatjátok róla a véleményemet, utána pedig jöhet a tiétek! 🙂

Darth Plagueis

Legközelebb már a Hűségről fogok írni.

Új Her Universe termékek a CE-n

Ashley Eckstein és a Her Universe is képviselteti magát Németországban a Celebration Europe-on. Ashley, aki a TCW-ben Ahsoka Tanónak kölcsönözte a hangját, a következőket nyilatkozta:

Már régóta próbálkozom azzal, hogy elhozzam a Her Universe termékeit az európai rajongóknak is. Az egész világon vannak lányok, akik rajonganak a Star Warsért, és most nagyon izgatott vagyok, hogy végre kaptam egy lehetőséget, és elhozhatom a Her Universe-t Németországba.

A CE-n igazi újdonságok várják a rajongókat. Ashley magával hoz 200 darab nyakláncot, melyek A Jedi visszatér bemutatásának 30. évfordulója alkalmából készültek. Ezeket itt, Németországban lehet majd először megvásárolni. Természetesen ezen kívül lehet majd kapni többféle ruhát és pólókat is. Lesz egy igazán különleges póló, amit Dave Filoni tervezett – a pólón Ahsoka és Anakin látható. Ez is limitált számban érkezik, úgyhogy ügyesnek kell lenni – szintén 200 darabot hoznak, akárcsak a CE-re készített Darth Vader-ruhából.

És akkor jöjjenek a képek. Az én kedvencem az új Padmé póló, ha ott lehetnék, biztos vennék olyat. ^^ És mivel én nem leszek ott, várom azoknak a jelentkezését, akik tervezik, hogy meglátogatják a Her Universe standját, és a saját szerzeményeik mellé betuszkolnának nekem is egy ilyen csodálatos darabot. 😉 jedi.rend@gmail.com

Még a képek előtt egy kis érdekesség – van egy póló, amire különböző nyelveken írták rá, hogy “Az Erő legyen veled”. Ez a mondat bizony magyarul is megtalálható a pólón. 🙂

01 02 03 04 05 06 07 08

Kinéztetek már magatoknak valamit, amit mindenképpen be fogtok szerezni a Her Universe-től?

Németországban A klónok támadása 3D

Bár A klónok támadása 3D-s változatának világpremierjét elhalasztották, és csak az Erő tudja, bekövetkezik-e valaha is, a film a Celebration Europe-on korlátozott ideig megtekinthető lesz. A CE Essenben lesz megtartva július 26 és 28 között.

A rendezvény hivatalos honlapján már jegyeket is foglalhatnak a szerencsés rajongók, akik egy-egy ajándék 3D szemüveget is kapnak mellé.

Van köztetek olyan, aki ellátogat az eseményre? Szívesen fogadjuk a beszámolókat. 🙂

Williams továbbra is érdeklődik

Már többször is hírt adtunk felőle, hogy nagyon nagy a valószínűsége John Williams visszatérésének mint a legújabb Star Wars film zeneszerzője. Ő is szeretné, továbbá Giacchino és Abrams is rá szavaz. Nagyon úgy tűnik, hogy most már közelít egy hivatalos bejelentés.

A Zap2it interjújában ezt mondta a témáról:

Beszélgettünk már róla, és én nagyon szívesen megcsinálnám. J. J. Abrams, aki rendezi majd, izgatottnak tűnik ezzel kapcsolatban. Annyit mondhatok, hogy J. J. sokkal fiatalabb nálam, de igyekszem majd lépést tartani vele, ahogy csak tudok!

Az interjúban beszél továbbá az új Superman filmről, Az acélemberről, melyet, elmondása szerint, nehéz szívvel fog megnézni, hiszen az új zeneszerző, Hans Zimmer nem használja majd a szuperhős ikonikus témáját.

Írország is helyszín lehet

Miután május elején több forrás Izlandot és Skóciát is lehetséges helyszínként nevezte meg, az ír újság, a Sundeyworld Írországot is a turmixba dobta.
J. J. Abrams állítólag a közelmúltban el is utazott a szigetre.

A filmmogul már találkozott is a vezető ír filmesekkel, hogy megtárgyalják a terveket. Nem hivatalosan még lehetséges helyszínek keresésébe is belekezdett.

Abrams ismerheti az ország tájait, hiszen többször nyaraltak már ott feleségével, aki maga is ír gyökerekkel rendelkezik.

A Jedi visszatér

A hétvégén, pontosabban május 25-én volt A Jedi visszatér bemutatásának 30. évfordulója. Ennek apropójából már a facebookos oldalunkon megosztottunk veletek néhány érdekességet, de ezeket most kibővítettük és összegyűjtöttük egy oldalra. A lenti képre kattintva már el is tudjátok érni.

És ha már végigolvastátok a rengeteg infót, akkor nézzétek meg a Baljós árnyakról, A klónok háborújáról és az Egy új reményről készített összeállításunkat is. 🙂