Németországban A klónok támadása 3D

Bár A klónok támadása 3D-s változatának világpremierjét elhalasztották, és csak az Erő tudja, bekövetkezik-e valaha is, a film a Celebration Europe-on korlátozott ideig megtekinthető lesz. A CE Essenben lesz megtartva július 26 és 28 között.

A rendezvény hivatalos honlapján már jegyeket is foglalhatnak a szerencsés rajongók, akik egy-egy ajándék 3D szemüveget is kapnak mellé.

Van köztetek olyan, aki ellátogat az eseményre? Szívesen fogadjuk a beszámolókat. 🙂

3D-s megjelenések hivatalosan is elhalasztva


Bár az elmúlt napokban még csak pletykaszinten keringett, mostmár hivatalosan is megerősítette a Lucasfilm, hogy az új filmek miatt elhalasztják a korábbi epizódok 3D-s bemutatóját. Így valószínűleg, az előzetes bejelentések ellenére, sem A klónok támadását, sem A Sith-ek bosszúját nem láthatjuk idén újra a mozikban.
A hivatalos szöveg:

A Lucasfilm úgy döntött, hogy a Star Wars II. és III. epizódjának idén őszre tervezett 3D-s megjelenését elhalasztja. A közelmúlt fejleményei miatt, mert egy új trilógiával készülünk, szeretnénk 100%-ig a VII. epizódra koncentrálni, hogy a lehető legteljesebb élményt nyújthassuk a rajongóinknak. További információkat a 3D-s megjelenésekről egy későbbi időpontban közlünk.

Ez egy kicsit meglepő bejelentés, hiszen úgy tűnt, éppen azért gyorsították meg a bemutatókat, hogy a VI. rész pont megelőzze az új filmeket, ezzel a fiatalabb generációknak is megadva a lehetőséget, hogy mozivásznon láthassák a korábbi epizódokat.
Bár az előzmény trilógia maradék két részéből a szerencsések már láthattak 3D-s részleteket, a klasszikus trilógia konverziójáról még nincsenek hírek.

Kivágott jelenetek – Ep1-Ep3

Már rengeteg formában megtekinthetőek a Blu-rayen megtalálható kivágott jelenetek, most találtam egy ilyet, ahol egybe meg tudjátok nézni a Baljós árnyak, A klónok támadása és A Sith-ek bosszúja kivágott jeleneteit. Igazából nem olyan nagy dolgok ezek, a legtöbbet már láthattuk régebbi kiadványokon, például a Behind the Magic CD-n a klasszikus trilógia jó pár jelenetét… Persze azért találni még bőven újdonságot. 🙂 Jó szórakozást, nézzétek, amíg lehet.

Ep2 és Ep3 az RTL Klubon

Ha jól tudom, múlt vasárnap leadta az RTL Klub a Baljós árnyakat (még nem adták le elégszer). És hogy nehogy megszakadjon a történet fonala, ma este 20:00-kor adásba kerül A klónok támadása is. Egy hét múlva pedig, szintén 20:00-ás kezdettel leadják A Sith-ek bosszúját is.

Múlt héten a Baljós árnyak egész jól teljesített (legalábbis amennyire ezt én így meg tudom állapítani tök laikus módon) nézettségi szempontból. A 18 és 49 év közöttiek körében 539,894-en voltak kíváncsiak az előzménytrilógia első darabjára. Ez a szám a heti toplistában az ötödik helyre volt elegendő, olyan műsorok utasították maguk mögé a filmet, mint a Megasztár (TV2), a Gálvölgyi-show (RTL), a Sakáltanya (RTL) és az Apafej (TV2). A film 29,3%-os közönségarányt ért el.

Köszönjük a figyelmeztetést NB-nek! 🙂

Ep1 és Ep2 a Film+ műsorán

Negyedévente előveszi a Film+ az első két részt, igazán újíthatnának már annyit, hogy leadják az Ep3-at, és utána a régi trilógiát is. De hát a magyaroknak ez nem igazán jut eszébe. Szóval, ma este 19:45-kor kezdik el a Baljós árnyakat, aki nézi, majd mesélje el nekem, hogy milyen volt. 😛 Jövő héten szombaton pedig A klónok támadása érkezik, szintén 19:45-ös kezdéssel. Jó szórakozást hozzá!

(Milyen jó, hogy anno készítettem ezt a képet, most megint kirakhatom. 😉 )

Újságszkennek

A Shiás oldalon van egy mérhetetlenül kedves társszerkesztőm (természetesen a másik is mérhetetlenül kedves : ), Suzie, aki mindig ellát mindenféle újságokból szkennelt cikkekkel. A napokban megint küldött egy adagot, ez Haydenről (Anakin Skywalker Ep2-3) szól leginkább, de még néhány régebbit is feltöltöttem a galériába. Ezek mindig 2002-ből valók, amikor minden A klónok támadása körül forgott, én szeretek ilyeneket olvasgatni, olyan nosztalgikus érzés. 🙂

Baljós árnyak és A klónok támadása a Film+ műsorán

A Film+ ismét műsorára tűzi a prequel trilógia első két részét. A Baljós árnyakat jövő pénteken, azaz december 18-án fogják leadni 21:00-kor, A klónok támadását pedig egy héttel később, december 25-én 20:45-kor. Arról egyelőre még nincs információnk, hogy A Sith-ek bosszúját is leadná-e a csatorna, de amint kiderül, írni fogok róla. Meg jövő héten írok emlékeztetőt is, hogy aki reklámokkal teletűzdelve szeretné megnézni az Ep1-et, nehogy lemaradjon róla. 🙂