Ahmed Best beszél Jar Jarról

Kevés olyan név és/vagy karakter van a filmtörténelemben, mely hallatán az emberek mindannyian fájdalmasan felnyögnek. Egy ilyen név Jar Jar Binksé is. Rengeteg blog bejegyzés, weboldal és Facebook csoport jött létre azért, hogy az emberek kifejezhessék utálatukat a fura Star Wars karakter iránt. A színész Ahmed Best, aki életre keltette az ügyetlen gungant, szembeszáll az 1999 (ekkor mutatták be a Baljós árnyakat) óta felgyülemlett negatív véleményekkel.
Az MTV News beszélgetett a színésszel arról, hogy mit gondol Jar Jarról és hogy vajon a nézők képesek-e végre elfogadni a karaktert.

„Egy kicsit változott a dolog”, mondja Ahmed Best. „A negatív sajtó, mely annak idején mindenütt jelen volt, nagy kihívást jelentett nekem, hogy bárhol is megjelenjek és beszéljek erről, mert mindig úgy éreztem, hogy meg kell védenem a karaktert. Soha nem láttam igazán, hogy mit gondoltak mások, mert túlságosan elzárkóztam.”
„Nem volt objektív rálátásom arra, amit mindenki mondott, és ahogy az évek teltek, gondoltam, majd mindenki visszavonja, amit mondott, azt hittem, rájönnek, hogy ez mennyire nevetséges. Egy kicsit extrém volt. Most, akik akkor gyerekek voltak, felnőttek. Most már csak ennyit mondanak: Mi a fene bajod van?”

Ahmed Best a Jar Jar utálatot leginkább A Jedi visszatér ewokjaihoz tudta hasonlítani.

„Mindenkinek volt valami baja az ewokokkal. ’Kik voltak ezek a teddy mackók?’ A médiában pedig ez volt: Ó, az ewokok, ők tették tönkre a filmet. Emlékszem, amikor gyerek voltam, nem értettem, mi a baj az ewokokkal. Én bírtam őket. Aranyosak, rajzfilmjük is volt. Wicket nagyon király volt. Úgy értem, ők kis szőrös lények voltak az Endor bolygóról [az ewokok az Endor holdon élnek, de Ahmednek elnézzük ^^ – a szerk.]. Ez olyan, mint a Jar Jar dolog. Mindenki azt gondolja, hogy ’Nem vágom. Mi ez a nagy felhajtás most?’. Szerintem ez rendben van. A karakter megítélése sokat változott a popkultúrában. Szerintem ez pozitív dolog.”

A 37 éves színész azt is elmondta, hogy amikor a nagy Star Wars rajongók arról faggatták, hogy hogyan fogadhatta el elsőre ezt a szerepet, azt válaszolta, hogy lehetetlen volt visszautasítani.

„Mindig volt egy része a Star Wars rajongóknak, akik nagyon azt akarták, hogy utasítsam vissza. Tudod, hogy értem? Egy srác egyszer azt kérdezte tőlem, hogy miért nem mondtam egyszerűen nemet a szerepre. Oké, engedd meg, hogy őszinte legyek. George Lucas 20 év után ismét előáll valamivel, megtalál engem és azt mondja: ’Tudod, mit? Bízom benned és valami olyan dolgot fogok csinálni, amit azelőtt soha. Mit szólsz ehhez a kihíváshoz, ami valószínűleg megváltoztatja az életed?’. Mondtam volna azt, hogy ’Bocs, de van néhány másik munkám a brooklyni apartman stúdiómban’? Megőrültél? Még szép, hogy igent mondtam!”

Mit gondoltok arról, amit Ahmed Best elmondott? Vannak még Jar Jar utálók? A kommenteknél kifejthetitek a véleményeteket! 🙂

http://media.mtvnservices.com/mgid:uma:video:mtv.com:581445

Corruption adatlap

Elkészültem! Körülbelül két órája nyűglődök a kvízzel. De elkészült! Annyira semmilyen volt ez a rész, hogy majdnem olyat kérdeztem, milyen színű Padmé új ruhája. 😛 De aztán sikerült ezt kikerülnöm. Na mindegy. A kvízen kívül elkészült a rész teljes adatlapja érdekességekkel, galériával, rövid tartalommal és letöltési linkkel. A véleményeket a részről várjuk a fórum megfelelő topicjában. Remélem, mindenkinek tetszett az új epizód! 🙂 Nem tudom, érdemes-e megemlíteni, hogy ide és twitterre jöhetnek a kvíz eredmények, mert eddig senki se élt ezzel a lehetőséggel… 😛 Érdemes egyáltalán a kvízekkel kínlódnom? Mert tényleg az rabolja el a fél életemet…

FanFiction ajánló – Száműzött

Ahogy ígértem, újabb fanfictiont szeretnék a figyelmetekbe ajánlani a Fanfiction Archívumunkból. Ez valójában egy sorozat, melynek címe Száműzött, a szerző pedig Matt. A sorozat még nincs befejezve, de már öt fejezetet is el tudtok olvasni belőle, és biztos vagyok benne, hogy Matt hamarosan szállítja a következő részt. 🙂

Itt van a szerző rövid leírása a műről:

Ez a sorozat Soluris Jedi-Mesterről szól, aki egy végzetes hiba miatt leteszi a fegyvert. A mesternek szapoodik az ereje, és senki sem tud kifogni rajta. Lassan világhírű erőre és észre tesz szert…

Ha elolvastátok, mindenképpen írjatok róla véleményt! Az írók mindig nagyon örülnek a visszajelzéseknek! ^^ És ha kedvet kaptatok az íráshoz, ti is töltsétek fel saját alkotásaitokat! 🙂

TFU2 könyvek

A héten The Force Unleashed dömpingben van részük a tengerentúli rajongóknak, ugyanis október 5-én megjelent a The Force Unleashed II regény kemény fedeles verziója, ami már kapható hangoskönyvben is CD-n. A történetet Jonathan Davis olvassa fel, egy 28 perces részletet meg lehet hallgatni belőle az SW.com-on. A regény prológusát bárki elolvashatja (angolul, persze), kattintsatok ide a letöltéshez.

Ezen a héten jelenik meg a játékhoz kapcsolódó képregény is, ami nem a játék történetét meséli el újra, hanem Boba Fett szemszögéből láttatja az eseményeket. Ebből a 88 oldalas kiadványból öt oldalt a rendelkezésünkre is bocsátottak, a tovább mögött megtaláljátok őket, jó olvasgatást kívánok hozzá! 🙂 Ha van rá igény, lefordítom…

Bővebben…

Daniela Ruah beszélt a Red Tailsről

Emlékeztek még a Red Tailsre? Körülbelül másfél évvel ezelőtt írtunk róla egy rövidet, azóta nem nagyon hallottunk a filmről semmit, de most az egyik szereplő, Daniela Ruah (NCIS: Los Angeles) egy interjúban mesélt a forgatásról és filmbeli szerepéről.

Milyen volt a Red Tailsen dolgozni? Milyen tapasztalatokat szereztél?
Csodálatos tapasztalatokat, hiszen ez volt az első nagy filmem. Az, hogy George Lucas úgy gondolta, hogy képes vagyok erre a munkára, nagy megtiszteltetés. Ugyan a filmet Anthony Hamingway rendezte, George Lucas változtatott pár dolgon, ezért néhány jelenetet újra fel kellett vennünk és ezeknél a felvételeknél George Lucasszal dolgoztam együtt. Nagyon különleges volt, hogy láthattam őt munka közben, és hogy végignézhettem, hogyan zajlik ez a folyamat. Csak egy hétvégénk volt, mert akkor forgattuk a sorozatot is (NCIS), úgyhogy mindenre nagyon oda kellett figyelni.

Kit játszol a filmben?
Egy olasz karaktert játszom. A film a Tuskegee Airmen nevű osztagról szól, tehát a második világháború Olaszországában játszódik. David Oyelowo szerelmét keltem életre. Ő az egyik főszereplő pilóta a filmben, és beleszeret az én karakterembe, aki miatt életben marad. Egy olasz karakter eljátszása nagy kihívás. Én nem beszélek olaszul. Mindig megpróbáltam kihozni magamból a legtöbbet, amit a karakter megkívánt, szóval ez egy csodálatos lehetőség volt a számomra. Alig várom már, hogy a film a mozikba kerüljön, bár fogalmam sincs, hogy ez mikor lesz.

Sokat dolgoztál zöld háttér előtt?
Igen. Eleinte forgattunk Horvátországban és a Cseh Köztársaságban is, de az újraforgatásra csak egy hétvégénk volt, és nem repültem ennyi időre Kelet-Európába, mert eléggé messze van. Ekkor csináltunk rengeteg zöld hátteres felvételt, ami hihetetlen volt.

Nem volt félelmetes, hogy részese vagy George Lucas első saját projektjének a Star Wars óta?
Nem. Ha valami, hát ez segít, hogy olyan jól megfelelj az elvárásoknak, ahogy csak tudsz. Ez megtiszteltetés. Körülbelül 20 éve tervezgeti ezt a filmet [Lucas], és azt akarta, hogy nekem is részem legyen benne. Ez csodálatos és nagyon jó érzés. Megbízott bennem, és ez erőt és energiát adott ahhoz, hogy jól játsszam el a szerepem.

Joe Schreiber interjú

Joe Schreiber, akinek a neve olyan horror regényekhez köthető, mint az Eat the Dark (2007) és a No Doors, No Windows (2009), tavaly írta meg első Star Wars regényét, a Death Trooperst, melyben egy zombi-járvány tör ki a Birodalom egyik börtönhajóján. Ebben az interjúban a szerző beszél az írásról, a Star Warsról és a hamarosan megjelenő Red Harvest című regényről, ami a Death Troopers előzményeként szolgál.

Azt olvastam, hogy már gyermekkorod óta Star Wars rajongó vagy. Mielőtt a Lucasfilm felkért, hogy írd meg a Death Trooperst, gondoltál arra, hogy írsz egy Star Warsos horror regényt?
Nem igazán. Soha nem gondoltam, hogy ez megtörténhet velem! De miután felkértek, egyből tudtam, hogy meg tudok vele birkózni. Tévedtem, természetesen… Volt pár vázlat a helyzet kezelésére… De végül megszállt az ihlet.

Nem nagyon van más horror a Star Wars EU-n belül (talán a Galaxy of Fear), szóval teljesen új utakon jártál a Death Troopersszel. Hogyan közelítetted meg a koncepciót? Úgy gondoltál rá, mint egy Star Wars regényre, melyben horrorisztikus dolgok történnek, vagy mint egy horror regényre, mely a Star Wars univerzumban játszódik?
Úgy gondoltam rá, mint egy sztorira – karakterek, akikkel szimpatizál az ember, lelkesedés, mely egész végig megvan. Csak így tudom igazán beleélni magam a folyamatba, csak ellazulok és élvezem. A történet a Star Wars unvierzumban játszódik, melyben nagyon sok a potenciál, én pedig kitartóan feltérképeztem azokat az új lehetőségeket, melyekkel bemutatható a bizonytalanság és a horror ebben a világban.

Aggódtál amiatt, hogy a horror és a sok vér negatív reakciókat válthat ki a Lucasfilm embereiből és a rajongókból?
Nem igazán. Az első kérdésem a Lucasfilmesekhez az volt, hogy milyennek képzelték ezt el. Ők pedig azt mondták, hogy egy George Romero sztorit akarnak George Lucas univerzumába átültetve. Én meg azt mondtam, rendben és nem néztem vissza többé.

Beszélhetsz nekünk a Red Harvest tartalmáról?
Ez a Blackwing vírus előzményeit és kialakulását tárgyalja. A helyszín egy Sith kiképző-akadémia sok kellemetlen alakkal… tinik kérdésekkel, akár így is mondhatjuk. Elég érzelgős.

A Red Harvest munkacíme Black Orchid (Fekete orchidea) volt. Miért változtattatok rajta és mit jelképez az új cím?
Maga az orchidea képezte a történet egy részét – még most is voltaképpen –, egy nagyon fontos elem, mely sok esemény forgatórugója. Ez sajnos eléggé úgy hangzik, mintha egy romantikus regényről lenne szó. Ezért kerestünk új címet, a Red Harvest cím tőlem származik és mindenki elfogadta.

Milyen könyvek és írók hatására döntöttél úgy, hogy horror író leszel és kik hatottak az írói stílusodra?
Van egy maréknyi író. Korábban Stephen King, Roald Dahl, Harlan Ellison és Ray Bradbury gyakorolt rám hatást, kicsit később Peter Straub, Robert Cormier, Clive Barker és a harmadik hullám: Jim Harrison, Elmore Leonard, Cormac McCarthy. Van egy pont, amikor elfeledkezel a stílusról és csak a sztorira koncentrálsz.

Melyiket szereted jobban: amikor saját karaktert találsz ki, vagy amikor olyan karakterrel dolgozol, akinek már van személyisége és háttértörténete?
Bárhogy képes vagyok karaktert alkotni. A Star Warsnál ez vicces volt, mert bele tudtam csempészni a saját kis dolgaimat a már jól ismert karakterekbe, de szerintem mindkét út járható.

Van valami olyan nem-horror franchise, amihez szívesen írnál horror regényt?
Mad Men.

Dolgozol még valami más projekten is a Red Harvesten kívül?
Jövőre fog megjelenni az Au Revoir, Crazy European Chick című könyvem, ami egy srácról szól, aki rájön, hogy a vele és a családjával élő külföldi cserediáklány egy orgyilkos. És most dolgozom még egy középiskolás focis zombi regény forgatókönyv adaptációján, melynek címe Play Dead.

És végül, ki a kedvenced a Star Warsból és miért?
Salacius Crumb. Ő csak ott ül Jabba mellett és neki van a világon a legvisszataszítóbb nevetése.

A puhakötéses Death Troopers 2010. október 25-én jelenik meg a tengerentúlon, a Red Harvest pedig december 28-án. Addig is olvasgassátok Joe Schreiber blogját, a The Scary Parentet.

Indiana Jones és a kristálykoponya királysága ma a TV2-n

Remélem, a múlt héten sokan megnéztétek az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című filmet, mert az az Indy-sorozat egyik legjobb része, tényleg kár kihagyni! 🙂 Ma pedig 20:00-kor a TV2 levetíti a 2008-ban bemutatott Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című epizódot, melyben Harrison Ford mellett olyan színészeket láthatunk, mint Karen Allen, Cate Blanchett és Shia LaBeouf. 😉

A Köztársaság romjai – 9. és 10. rész

Egy kis szünet után újabb lendülettel, és két vadiúj résszel térünk vissza! Mondhatni újult Erővel is 😀 Azt kell mondjam, továbbra is izgalmas történéseket olvashatunk, hála Kav12-nek! Egyes szálak bonyolódnak, míg mások most fonódnak csak igazán össze… Hihetünk a szemünknek?
Mindez kiderül, miután elolvastátok a két új részt!

Továbbra is lehet jelentkezni írónak, bár már jómagam is rágom Lara fülét (képletesen persze), hogy Mi is írhatnánk végre egyet, hisz olyan rég jutottunk már szóhoz 😛

Kellemes olvasgatást!

P.S.: Annyira jó, hogy már kezdek belejönni a hírírásba! Mert egyébként tök “sülthal” vagyok az ilyesmihez 😛