A Köztársaság romjai – 6. rész – A halál árnyékában

Elérkezett a várva várt nap, szeptember 1-je, még az időjárás is velünk van és nem örül, hogy elkezdődött sokaknak a tanítás. A tanév eleji letörtségből próbálunk kihúzni benneteket A Köztársaság romjai legújabb epizódjával, A halál árnyékábannal. 🙂 Ezt a részt Sisi és jómagam követtük el, sajnos a múlt héten jelentkezett író kissé megkésve küldte a saját verzióját (érdemes egy kicsit korábban elküldeni…). De azért bízunk benne, hogy a mi írásunk is el fogja nyerni a tetszéseteket, és jelentkeztek majd, hogy megírhassátok a 7. részt! 🙂 Szívesen fogadunk a jelentkezések mellett véleményeket is!

További író kollégák jelentkezését várjuk, hogy minél színesebbé tehessük a mi kis virtuális sorozatunkat. Ahhoz, hogy a csapat tagjaivá váljatok, csak egy 2-3 oldalas próbaírást kell küldenetek a jedi.rend@gmail.com e-mail címre! 🙂

Egy újabb jó tanáccsal szeretnék szolgálni az írócsapat tagjainak. Hogy megkönnyítsétek a munkánkat, használjátok a TAB billentyűt az új bekezdéseknél. A sok szóközt elég macerás törölgetni. 😉

Tehát jelentkezésre fel! A képre kattintva pedig el tudjátok olvasni a 6. részt, mely A halál árnyékában címet kapta! 🙂 Jó szórakozást kívánunk hozzá!

Szeptemberi Jedi és nyereményjáték

A szeptemberi Jedi cikkünket H. Kristóf írta, méghozzá nem másról, mint Galen Marekről, azaz Starkillerről, Darth Vader egyik tanítványáról. Ez a cikk is részt vesz természetesen A Hónap Jedije nyereményjátékunkban, melyről remélem, senki sem feledkezett meg. Még mindig lehet jelentkezni, a feltételek a régiek:

A cikk terjedelme körülbelül 1-2 A/4-es oldal legyen (Times New Roman, 12-es betűméret, normál sortáv és margók). A kész műveket a jedi.rend@gmail.com e-mail címre várjuk “A Hónap Jedije” tárggyal ellátva.

A cikkek beküldői között az ORDER66.hu jóvoltából egy 3500 Ft értékű kupont sorsolunk ki, melyet az ő honlapjukon lehet majd beváltani! A játék egészen 2010 decemberéig fog tartani!

Az alábbi Jediket már ne válasszátok (és persze azokat se, akikről már korábban írtunk):
– Jocasta Nu
– Galen Marek (Starkiller)
– K’Kruhk
– Obi-Wan Kenobi

Minden kedves általános iskolás és középiskolás látogatónknak sikeres új tanévet szeretnék kívánni! 🙂 Nekem csak hétfőn kezdődik a suli 😉

Egy geek hangja – Interjú Dee Bradley Bakerrel

Tegnap, azaz augusztus 31-én ünnepelte Dee Bradley Baker, azaz a klónok eredeti hangja a születésnapját! Ebből kifolyólag úgy döntöttem, hogy lefordítok egy interjút, amit a Celebration V-on készítettek vele. Igazán érdekes interjú, szerintem érdemes elolvasni. 😉

Baker le sem tagadhatná, hogy egy igazi geek. Szinkronizált a Haloban és a Gears of Warban, de mindezek mellett olyan animációs sorozatokban is megcsillogtatta már tehetségét, mint a Batman: The Brave and the Bold és a Phineas and Ferb.

A Cartoon Network The Clone Wars című sorozatában pedig ő szólaltatja meg Rexet és az összes többi klónt egyaránt.

A Celebration V-on sikerült egy fantasztikus interjút készítenie vele a GeekDadnek, mely során szó esett a karrierjéről, a gyereknevelésről és a geek létről, valamint a The Clone Wars következő évadjáról és a Nickelodeon Avatar: The Last Airbender spinoffjáról, mely hamarosan érkezik a csatornára.

Még mielőtt leültünk, elkezdtünk beszélgetni az apaságról és a geekségről, majd a beszélgetést abbahagyva bekapcsoltam a diktafont, ezért kezdődik az interjú a dolgok közepén.

Bővebben…

Képregény – Star Wars: Blood Ties #1

Ahogy a hétvégén ígértem, sikerült befejeznem egy új képregényt, ami most augusztus 25-én jelent meg. Ez nem más, mint a Blood Ties: A Tale of Jango and Boba Fett. A sorozatot négy részesre tervezik, szóval kitart néhány hónapig. Most pedig itt az első rész magyarul, melyet a regisztrált felhasználók ide kattintva meg is tudnak tekinteni, de akár le is tölthetik. 🙂 A képregényt Tom Taylor írta, és az a Chris Scalf rajzolta, akinek a Purge sorozat utolsó részének grafikáját is köszönhetjük. Jó szórakozást kívánok a képregényhez, remélem, tetszeni fog nektek!

Ep2 és Ep3 az RTL Klubon

Ha jól tudom, múlt vasárnap leadta az RTL Klub a Baljós árnyakat (még nem adták le elégszer). És hogy nehogy megszakadjon a történet fonala, ma este 20:00-kor adásba kerül A klónok támadása is. Egy hét múlva pedig, szintén 20:00-ás kezdettel leadják A Sith-ek bosszúját is.

Múlt héten a Baljós árnyak egész jól teljesített (legalábbis amennyire ezt én így meg tudom állapítani tök laikus módon) nézettségi szempontból. A 18 és 49 év közöttiek körében 539,894-en voltak kíváncsiak az előzménytrilógia első darabjára. Ez a szám a heti toplistában az ötödik helyre volt elegendő, olyan műsorok utasították maguk mögé a filmet, mint a Megasztár (TV2), a Gálvölgyi-show (RTL), a Sakáltanya (RTL) és az Apafej (TV2). A film 29,3%-os közönségarányt ért el.

Köszönjük a figyelmeztetést NB-nek! 🙂

Képregény – Star Wars: Knight Errant #0

A Knight Errant című sorozat október 13-án indul a tengerentúlon, de már megjelent a pároldalas bevezetője, amit gyorsan le is fordítottam nektek, hátha van valaki, akit érdekel, és esetleg kedvet kap majd az egész sorozathoz. Ebből a bevezetőből ugyan nem sok dolog derül ki, de azért érdemes elolvasni. A képregénysorozat mellé januárban érkezni fog egy regény is, melyet szintén John Jackson Miller jegyez. Az íróval készített interjút magyarul ide kattintva tudjátok elolvasni. A regisztrált felhasználók pedig ide kattintva juthatnak el a képregényhez. Jó olvasgatást! 🙂

Igyekszem majd hozni a Jedi vs. Sith folytatását is, csak kicsit elment tőle a kedvem… Nem kaptam ezzel kapcsolatban túl sok visszajelzést. Se pozitívat, se negatívat, még egy köszönömöt se (na jó, pontosan egyet kaptam).

A Köztársaság romjai – 5. rész – A szálak összefutnak

A mai epizódban, melyet NB-nek köszönhetünk, kiderül, hogy tényleg eljut-e a bakta Schaanhoz. A tatuini kaland vége újabb kalandokba sodorja főhőseinket, szóval nem mondhatjuk, hogy unalmas lenne az életük. 🙂

Mivel jövő héten már szeptembert fogunk írni, ezért ismét minden író jelentkezhet a következő rész megírására! 🙂 Ezt az egy hónapos korlátot viszont valószínűleg le fogjuk csökkenteni két hétre, hogy nagyobb legyen az izgalom. 😉

Bele szeretnél szólni abba, hogy hogyan alakuljon főhőseink sorsa? Még nem vagy elkésve semmivel! Küldj a Jedi Rend e-mail címére (jedi.rend@gmail.com) egy próbaírást, amit elbírálunk, és máris csatlakozhatsz az íróink csapatához! 🙂 A próbaírásnak nem kell kerek egész történetnek lennie, bőven elég egy 2-3 oldalas részlet is (Times New Roman, 12-es betűméret, normál sortáv és margók).

Te milyennek képzeled el Schaan mesterét, Lanith Crazell Jedi-mestert? Várjuk alkotó kedvű olvasóink rajzait, digitális munkáit, hogy milyennek képzelik a Jedit. Nem muszáj saját alkotást küldeni, az is elég, ha megneveztek egy színészt. E-mail: jedi.rend@gmail.com. 😉

Az alábbi képre kattintva pedig elolvashatjátok az ötödik részt, mely A szálak összefutnak címet kapta. Jó szórakozást kívánunk hozzá! Ehhez a bejegyzéshez várjuk véleményeiteket, észrevételeiteket, és az írók jelentkezését is! 🙂 Hajrá!

Szerinted mit mond?

Úgy veszem észre, hogy igazán nagy népszerűségnek örvend ez a játékunk. Ennek persze mérhetetlenül örülök, főleg, hogy mindig nagyon jó kis párbeszédeket sikerül kitalálnotok. Annak viszont még jobban örülnék, ha azok, akik eddig csak olvasták a rovatot, szintén aktivizálnák kicsit magukat. ^^ A mai képen Luke Skywalker, azaz Mark Hamill pózol.

Új Jedi a TCW-ben?

Egy kis spoiler következik, szóval aki nem szeretne több harmadik évados meglepetést lelőni, az ne olvasson tovább, és ne is nézze meg a képeket, amit a tovább mögé raktam be.

Tehát a Hasbro kihozott (vagy ki fog hozni?) néhány új The Clone Wars figurát, melyek között egy igazán érdekes darab is található. Ez nem más, mint Quinlan Vos figurája, akit már több képregényből is ismerhetünk. Ő volt Aayla Secura mestere, stb, stb. Már biztos többen is eljátszottatok a gondolattal, hogy milyen szép is lenne, ha felbukkanna a TCW-ben, hát ez a figura most még több reménnyel kecsegtet. Kép a figuráról tehát a tovább mögött, én sose rajongtam az ilyen figurákért, nem túl szépek, de ez az én véleményem. A lényeg, hogy jön Quinlan Vos! 🙂

Bővebben…

Leia és Lando parfüm

Visszatértem lengyel barátainktól, remélem, hogy többek örömére. És még balesetet se szenvedtem. Kicsit lefárasztott a dolog, de szép volt és jó volt és ha valakit érdekelnek a részletek, a napokban nézzen rá a blogomra, ott fogok írni az utazásról (képekkel illusztrálva).

És akkor vágjunk is bele a dologba. Már a Celebration V-on is lehetett kapni a biztosan fantasztikus Eau Lando és Slave Leia parfümöket. Ezeket most már az SW.com shopján keresztül is meg lehet rendelni, ha valaki úgy szeretne illatozni, mint a szívtipró Lando, vagy a hiányos öltözetű hercegnő (persze ha ezzel az illattal Han Solót lehet fogni, akkor ide nekem egy vagonnal 😉 ). A kis üvegcsék igazán szépen festenek, a landós üveg kapott egy kis palástot, vagy mi az, amit Lando visel az Ep5-ben. A leiás üveg nyakára pedig picike rabláncot raktak. És akkor a képek: