Megvan egy szereplő a 7. részhez?

A Latino Review információi szerint bizony megvan. A Tudorokból ismert Jonathan Rhys Meyers állítólag már tárgyal a szerepről. Ha még így se ugrik be, hogy kiről van szó, a Ewan McGregor rajongóknak biztos elég annyit mondanom, hogy Velvet Goldmine. 😉 De JRM már korábban is dolgozott együtt J. J. Abramsszel, méghozzá a Mission Impossible 3. részén, de valahogy a sorozatokban jobban boldogul, legutóbb Drakulaként tűnt fel a képernyőn. Ha tényleg igaz, hogy Star Wars filmben fog szerepelni, a mozis áttörést biztos meghozná számára a film, ha a nyáron bemutatásra kerülő A végzet ereklyéi sorozat első része ezt nem tenné meg.

Mit szóltok hozzá? Láttátok már valamilyen filmben/sorozatban? Én személy szerint nem vagyok érte oda, egyszerűen meghallom a nevét, vagy meglátom a képét, és ki tudnék menekülni a világból. 😀

Jonathan Rhys Meyers

Palpatine új hangja

Ahogy azt ti is tudjátok, a The Clone Wars Palpatine-jának hangját kölcsönző Ian Abercrombie tavaly elhunyt. A karaktert azonban nem lehet mellőzni, főleg, hogy az ötödik évad utolsó epizódjában is szerepelni fog. Itt már új hanggal, az új színész pedig nem kisebb személy, mint Tim Curry. Itt van egy kis videó arról, hogyan is fog megszólalni ezentúl Palpatine.

Tim Curryt ismerhetitek a The Rocky Horror Picture Show-ból, ahol Dr. Frank-N-Furtert játszotta. De szerepelt még egy Titanic feldolgozásban, a Sylverster Stallone-féle Oscarban, a Reszkessetek betörők második részében és mindezek mellett még rengeteg tévéfilmben, sorozatban tűnt fel, valamint sok szinkronizálás is van már mögötte.

Tim Curry

Mit gondoltok, jó választás volt a szerepre?

Filmmustra

Elég régen foglalkoztunk már a Star Wars színészeivel, pedig bizony van miről szót ejteni. Hamarosan kiosztják az Oscar-díjakat és nem egy olyan film van a jelöltek között, melyben Star Wars színészek is szerepelnek. Most a nemrég és a még idén megjelenő filmjeiket vesszük sorra. Menjünk időrendben. A tovább mögött még nagyon-nagyon sok filmet találtok. 😉

Zero Dark Thirty – A bin Láden-hajsza (2012)

Kathryn Bigelow nagyon kedveli az ilyen háborús, katonás témákat, A bombák földjén (hat Oscart nyert) után nem mehetett el szó nélkül a Bin Laden téma mellett sem, és bizony Joel Edgerton (Owen Lars – Ep2-3) is feltűnik filmben, melyet Oscar-díjra jelöltek a Legjobb film, Legjobb női főszereplő (Jessica Chastain), Legjobb eredeti forgatókönyv, Legjobb vágás és Legjobb hangvágás kategóriákban.

Bővebben…

Interjú Matt Lanterrel

Matt Lanter az utóbbi néhány évben a 90210 forgatása és a TCW szinkronstúdiója között ingázott. Az ifjú Darth Vader hangját kölcsönző színész szakított egy kis időt arra, hogy válaszoljon a Yahoo riporterének kérdéseire A klónok háborúja negyedik évadjával és a sötét oldalra vezető úttal kapcsolatban.

Mesélj nekünk egy kicsit a szinkronmunkálatokról.

Egy epizódot négy óra alatt veszünk fel. Megpróbálunk mindenkit összehívni, aki benne van a forgatókönyvben. Tulajdonképpen jelenetről jelenetre haladunk. Néha Dave Filoni odaadja nekünk a jegyzeteit. Komoly változtatások szoktak lenni bennük. Néha a színészek is javasolnak változtatást a szövegben vagy más tónust ajánlanak. Dave azért adja ezeket a kis jegyzeteket, hogy tudjuk, hogyan fog ez az egész kinézni, amikor animálják, mert egyébként elképzelésünk sincs róla. Dave tudja, hogyan fog játszódni a jelenet és ismeri a karakterek megmozdulásait. Általában a felvétel napján kapjuk meg a szövegünket. Ez teljesen rendben van. Mindenki jól ismeri a karakterét, úgyhogy nem tart sokáig, amíg átfutjuk.

Bővebben…

Clancy Brown interjú

Az alábbi cikkben Savage Opress hangjával, Clancy Brownnal olvashattok egy interjút. Szerepelt például a Hegylakó, illetve a Starship Troopers című filmben, valamint a Spongya Bobban ő kölcsönzi az egyik karakternek a hangját. Hogy melyiknek? Az interjúból minden kiderül.

Hogyan keresztezte ez a félelmetes karakter az utadat?

Nagy rajongója vagyok A klónok háborújának már az első évad óta, a második évadot pedig már a fiammal együtt követtük figyelemmel. Nagyon izgatott volt, mivel Csillagok Háborúja, és én is izgatott voltam, bár inkább azért, hogy mennyire kifinomult az epizódok megírása. A barátaim, Dee Bradley Baker, James Arnold Taylor és Corey Burton is ezen a véleményen vannak.

Úgy gondolom, hogy lenyűgöző a munkájuk, különösképpen Dee-é, mivel tudom, hogy milyen nehéz munkája van, nem csupán azért, mert minden klónkatonának ő adja a hangját, hanem eltérő személyiségűek is. Ő olyan könnyedén csinálja. Én is részese vagyok a műsor sikerének. Tudom, milyen jó, mivel szívesen csinálom.

A fiam és én nagyon csípjük a sorozatot. Azt mondtam, ha bármilyen munka adódik, csak hívjanak. Valójában korábban is adódott valami, de közbejött más. Szerencsére kaptam még egy lehetőséget. Ismét felhívtak és igent mondtam. Az se érdekelt, hogy miről van szó. Aztán kiderült, hogy Savage-ról van szó! Elképzelésem se volt, hogy hogyan fogok megbirkózni egy ilyen kulcsfontosságú szereppel.

Bővebben…

Időutazás 1978: Mark arra törekszik, hogy szórakoztasson

Az alábbi cikk 1978 szeptemberében jelent meg a Tiger Beat című magazinban. Ez a magazin a 9-18 éves lányokat célozza meg elsősorban, olyasmi jellegű, mint nálunk a Bravo például (nem tudom, lehet hogy már megszűnt nálunk… fogalmam sincs, nem ebbe a korosztályba tartozom), tehát tele van pletykákkal, tinisztárokkal, filmekkel, zenével és divattal.

Mark szeret a tengerparton élni, ahol egyedül lehet, és hosszú sétákra indulhat. De nagyra értékeli a rajongók támogatását és szeretetét és élvezi, amikor találkozik velük!

Az édes és tehetséges Mark Hamill mindig a legjobbat próbálja kihozni magából, és minden, amit cserébe kér, egy kis elismerés.

Mark egy remek fickó. Akármikor munkát kap (nem csak mint színész, lehet szó akármiről), azt a legjobb tudása szerint el is végzi. Nagyon szorgalmas és ambiciózus. Nagyon szereti a munkáját és büszke arra, amit eddig elért. Úgy érzi, hogy ha olyan jól végzi valaki a munkáját, ahogy csak lehetséges, akkor az a végén kifizetődik – és csak ennyi, amit Mark is tesz.

Keményen fejleszti színészi képességeit és mindig próbál örömet szerezni az embereknek. Korábban azt mondta, hogy gyötri a próbálkozás, hogy örömet szerezzen másoknak, de aztán megtanult egy régi mondást: “Néha örömet szerezhetsz mindenkinek és néhány embernek mindig, de nem szerezhetsz örömet mindig mindenkinek.”

Mark éppen a Tiger Beat magazint olvassa

Mark felismerte azt, hogy nem érdemes olyanok miatt gyötrődni, akik nem szeretik az embert. Úgyse tudsz ez ellen mit tenni. Nem tudod mindenki igényeit kielégíteni, mint színész, aki annyira ki van téve a nyilvánosságnak, mint Mark. Ha egy borzasztóan népszerű és sikeres filmben vagy tévésorozatban szerepelsz, mindig lesz néhány olyan ember, aki valamiért nem fog szeretni. “De”, mondja Mark, “ezt nem kell magadra venned. Én ezt tettem, de már rájöttem, hogy nem kellett volna. Most már sokkal tapasztaltabb vagyok, már megértem ezt.”

Mark igyekszik örömet szerezni a rajongóinak és olyan dolgokat tesz értük, amiket valójában látni akarnak. Nagyon kedves a sok rajongó támogatása, és egy színész számára mindig nagyon sokat jelent, ha az emberek szeretik! Tehát, még ma írj Marknak, hogy elmondhasd neki, hogy érzel!

Hajrá fangirlök! 😉

Ahmed Best beszél Jar Jarról

Kevés olyan név és/vagy karakter van a filmtörténelemben, mely hallatán az emberek mindannyian fájdalmasan felnyögnek. Egy ilyen név Jar Jar Binksé is. Rengeteg blog bejegyzés, weboldal és Facebook csoport jött létre azért, hogy az emberek kifejezhessék utálatukat a fura Star Wars karakter iránt. A színész Ahmed Best, aki életre keltette az ügyetlen gungant, szembeszáll az 1999 (ekkor mutatták be a Baljós árnyakat) óta felgyülemlett negatív véleményekkel.
Az MTV News beszélgetett a színésszel arról, hogy mit gondol Jar Jarról és hogy vajon a nézők képesek-e végre elfogadni a karaktert.

„Egy kicsit változott a dolog”, mondja Ahmed Best. „A negatív sajtó, mely annak idején mindenütt jelen volt, nagy kihívást jelentett nekem, hogy bárhol is megjelenjek és beszéljek erről, mert mindig úgy éreztem, hogy meg kell védenem a karaktert. Soha nem láttam igazán, hogy mit gondoltak mások, mert túlságosan elzárkóztam.”
„Nem volt objektív rálátásom arra, amit mindenki mondott, és ahogy az évek teltek, gondoltam, majd mindenki visszavonja, amit mondott, azt hittem, rájönnek, hogy ez mennyire nevetséges. Egy kicsit extrém volt. Most, akik akkor gyerekek voltak, felnőttek. Most már csak ennyit mondanak: Mi a fene bajod van?”

Ahmed Best a Jar Jar utálatot leginkább A Jedi visszatér ewokjaihoz tudta hasonlítani.

„Mindenkinek volt valami baja az ewokokkal. ’Kik voltak ezek a teddy mackók?’ A médiában pedig ez volt: Ó, az ewokok, ők tették tönkre a filmet. Emlékszem, amikor gyerek voltam, nem értettem, mi a baj az ewokokkal. Én bírtam őket. Aranyosak, rajzfilmjük is volt. Wicket nagyon király volt. Úgy értem, ők kis szőrös lények voltak az Endor bolygóról [az ewokok az Endor holdon élnek, de Ahmednek elnézzük ^^ – a szerk.]. Ez olyan, mint a Jar Jar dolog. Mindenki azt gondolja, hogy ’Nem vágom. Mi ez a nagy felhajtás most?’. Szerintem ez rendben van. A karakter megítélése sokat változott a popkultúrában. Szerintem ez pozitív dolog.”

A 37 éves színész azt is elmondta, hogy amikor a nagy Star Wars rajongók arról faggatták, hogy hogyan fogadhatta el elsőre ezt a szerepet, azt válaszolta, hogy lehetetlen volt visszautasítani.

„Mindig volt egy része a Star Wars rajongóknak, akik nagyon azt akarták, hogy utasítsam vissza. Tudod, hogy értem? Egy srác egyszer azt kérdezte tőlem, hogy miért nem mondtam egyszerűen nemet a szerepre. Oké, engedd meg, hogy őszinte legyek. George Lucas 20 év után ismét előáll valamivel, megtalál engem és azt mondja: ’Tudod, mit? Bízom benned és valami olyan dolgot fogok csinálni, amit azelőtt soha. Mit szólsz ehhez a kihíváshoz, ami valószínűleg megváltoztatja az életed?’. Mondtam volna azt, hogy ’Bocs, de van néhány másik munkám a brooklyni apartman stúdiómban’? Megőrültél? Még szép, hogy igent mondtam!”

Mit gondoltok arról, amit Ahmed Best elmondott? Vannak még Jar Jar utálók? A kommenteknél kifejthetitek a véleményeteket! 🙂

http://media.mtvnservices.com/mgid:uma:video:mtv.com:581445