Zsivány Egyes: Ki élte túl a forgatókönyv első változatában?

Mielőtt Chris Weitz átvette volna a helyét, mint forgatókönyvíró, Gary Whitta elkészítette a szkript első változatát. Bár az ő és a rendező, Gareth Edwards elmondása szerint is mindig az látszott a legjobb megoldásnak, ha úgy fejezik be a filmet, ahogy végül tették is, létezett egy biztonsági terv, egy hepiend-változat, arra az esetre, ha a stúdió nem bólint rá a dologra.
Whitta most ebbe az első változatba engedett bepillantást az Entertainment Weeklynek.

Zsivány Egyes
Bővebben…

Kész a forgatókönyv – Abrams a VIII. epizódról

Abrams - Johnson

J.J. Abrams ezt nyilatkozta a Wirednek tett interjújában a következő epizódról és a rendezővel, Rian Johnsonnal való együttműködéséről:

A VIII. epizód forgatókönyve már elkészült. Biztos vagyok benne, hogy az újraírások sora végtelen lesz, ahogy mindig az. Larryvel felállítottuk néhány fontos kapcsolatot, kérdést, konfliktust. Tudtuk, merre tartanak a dolgok. Többször találkoztunk Riannel és Ram Bergmannal, a VIII. epizód producerével. Megnézték a musztert, mikor forgattunk. Azt akartuk, hogy a folyamat részesei legyenek, hogy a két film közötti átmenet a lehető legsimábban menjen. Megmutattam Riannek a film egy korai vágását, mert tudtam, hogy az újraírásokon és az előkészületeken dolgozik. Továbbá a VIII. epizód executive producereként azt akarom, hogy igazán jól sikerüljön az a film. A titkolózás senkinek sem használ, a rajongóknak főként nem, szóval a lehető legnyíltabbak voltunk.

Rian néha-néha feltett egy kérdést, amire a történetéhez szüksége volt. Hihetetlenül sikeres filmkészítő és hihetetlenül erős író. Szóval fogta azt, amit mi csináltunk, és olyan irányba folytatta, amit a legjobbnak ítélt. Ez az irány nagyon is egyezik azzal, amit mi elképzeltünk, de ez az ő filmje lesz, úgy készíti el, ahogy jónak látja. Nem kéri és nem is szorul rá, hogy felügyeljem.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy mi is pontosan a Story Group feladata és hatásköre. Vajon érdembeli döntéseket hoznak vagy csak próbálják beilleszteni a történéseket a történések közé, ahogy azt Leland Chee egymaga tette korábban? Vajon mennyire kapnak szabad kezet Abrams és Kasdan után az írók?

Már csak 2 év a VIII. epizódig!

VIII. epizód

Amint azt néhány hónapja megtudtuk, a VIII. epizód 2017. május 26-án, azaz kevesebb, mint két év múlva érkezik. Ha a jövő karácsonykor bemutatásra kerülő, első spin-offot is figyelembe vesszük, az azt jelenti, hogy három új Star Wars-filmet tekinthetünk meg két éven belül! 😛
Bővebben…

Megvannak az első spin-off új írója és főszereplőjelöltjei

Gary Whitta távozása után, az első spin-off forgatókönyvíró nélkül maradt egy időre. Sokan azt jósolták, hogy Simon Kinberg (Sherlock Holmes, X-Men: Az eljövendő múlt napjai) tölti majd be a pozíciót, aki dolgozik már egy később (2018?) bemutatandó spin-offon is, de végül Chris Weitz kapta a munkát.

Chris Weitz

45 éves Weitz testvérével együtt írta és rendezte az Amerikai Pitét és az Egy fiúrólt, melynek forgatókönyvéért Oscarra is jelölték őket. Ezen felül egyedül írta-rendezte Az arany iránytűt. Rendezői munkái között szerepel A kertész és, amitől sok rajongó a szívéhez kapott, az Alkonyat: Újhold is. Íróként jegyzi még a Z, a hangyát, a Bölcsek kövére 2 – A Klump családot (brrrrr….) és a jövő hónapban érkező Hamupipőkét.
Bővebben…

Spoilerek a VII. epizód forgatókönyvéből

Forgatókönyv

A Latino-Review március végén futott össze egy fórumon egy bejegyzéssel, amit egy olyan ember írt, aki állítólag olvasta a forgatókönyv egy változatát. Mivel úgy néz ki, egy csomó dolog egybevág azzal, amit mostanában hallunk, talán van valamennyi valóságalapja. A szóban forgó változat nem az Arndt-féle, hanem már az Abrams/Kasdan-féle szkript második draftja. A második draft után nagyobb változtatásokon, jobb esetben, már nem esik át egy forgatókönyv, szóval (ha hihetünk a forrásnak) elég friss infókkal van dolgunk.
Mivel megvan az esélye, hogy az alább olvashatók végül valóban szerepelnek a filmben, így kitesszük a SPOILER jelzést!

Bővebben…

Már forog a VII. epizód!

Megint itt az ideje egy kis körbetekintésnek VII. epizód témában.
Az utóbbi napok talán legfontosabb híre, hogy valahol, valakik már elkezdték filmre vinni az új rész jeleneteit. Erről maga Alan Horn, a Disney Stúdió elnöke számolt be, szóval nagyon nem pletyka:


Bővebben…

Elkészült a forgatókönyv!

Az utóbbi időben egy picit elmaradtunk a VII. epizódos hírekkel/pletykákkal, úgyhogy most összevonva pótlunk párat.

J.J. Ambrams

A legfontosabb hírünk, hogy (ahogy a Disney várta) J.J. Abrams és Lawrence Kasdan végre elkészült a forgatókönyvvel. Ezt Abrams múlt heti interjújából tudhattuk meg, melyet a The Wrapnek adott. Elmondta, hogy “nagyon keményen” dolgoznak és, hogy “jelenleg az előkészületek sűrűjében” vannak.
Bővebben…

Forgatókönyv januárban

Alan Horn

A Variety tegnapi rendezvényén Alan Horn, a Disney Uralko….elnöke beszélt egy kicsit a forgatókönyvről, a költségvetésről és az Indy-folytatásról.
Marc Graser, a Variety újságírója tweetelt róla:

A Disney januárban számít a Star Wars 7 kész forgatókönyvére. A filmnek még nincs költségvetése, de a stúdió nem lenne meglepve, ha elérné a 200 millió dollárt.

Csak viszonyításképpen, a Sötétségben – Star Trek 190 millióba, a Bosszúállók 220 millióba fájt anno a stúdióknak.
Bővebben…