Mindig csak a legjobbakról beszélünk, meg hogy kinek mi a kedvence. A Star Wars Olvasás Napján azonban szót ejtünk a legrosszabbakról is, mert sajnos készültek olyan Star Wars regények is, melyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
A ti feladatotok mindössze annyi, hogy írtok egy ötös listát a hozzászólásokhoz, hogy melyik volt az a regény, amelyik nagy csalódást okozott nektek, és alig tudtátok végigszenvedni.
Egy kis kedvcsinálónak – vitaindítónak – jöjjön az én ötös listám. 🙂
- Barbara Hambly: A Jedik gyermekei – A legszörnyűbb SW-élményem. Nagyjából egy év kellett hozzá, hogy végig tudjam szenvedni, és akkor is borzasztóan unalmasnak találtam. Aztán gondoltam, adok neki még egy esélyt valamivel idősebb fejjel – de ugyanúgy jártam vele, mint először.
- Paul Davids – Hollace Davids: Star Wars Junior – Ezt még a fiatalabb korosztálynak se ajánlom, akkora hülyeségek vannak benne, hogy az valami hihetetlen.
- Sean Williams: Tomboló erő – Persze nem is voltak nagy elvárásaim a regénnyel kapcsolatban, hiszen mégis csak egy játék regényadaptációja. Ráadásul a játékot se ismerem, úgyhogy nem kerülhet le erről a listáról azzal a szöveggel, hogy jó kis kiegészítője a játéknak vagy valami. A megjelenés óta se sikerült befejeznem, még nagyjából a negyede hátra van, de az eddigi tapasztalataim vele nem ösztönöznek arra, hogy folytassam.
- Matthew Stover: Luke Skywalker és a Mindor árnyai – Ezt is a megjelenés óta nem sikerült befejeznem. Pedig ez viszonylag új regény (angolul 2008-ban jelent meg), mégis a 70-es, 80-as évek gagyisága árad belőle. Értem én, hogy nosztalgiázni akartak, de nekem ez nem jött be.
- Barbara Hambly: Alkonybolygó – A Jedik gyermekei szerzőjétől… Ugyanannak a trilógiának a befejező darabja.
És akkor jöjjenek a ti listáitok! 🙂











