Megvannak a vágók?

A Marvel bejelentette, hogy elkezdődött az új Amerika kapitány film forgatása, és a hivatalos közleményben meglepő dolgot olvashatunk. A vágó, Mary Jo Markey (jobbra) eddigi munkásságánál feltüntették: Star Wars Episode 7.
Markey rengeteg Abrams-projektben vett részt: Felicity (1998-2000), Alias (2001-2004), Lost (2004-2009), Mission: Impossible III (2006), Star Trek (2009), Super 8 (2011), Sötétségben – Star Trek (2013).
Az IMDB azóta Maryann Brandont (balra) is a 7. rész készítői közé sorolja.
Nem elképzelhetetlen, hogy ők ketten lesznek a film vágói, hiszen több alkalommal is dolgoztak már együtt.

A 1313 Boba Fettről szólt (volna)

Mikor a LucasArts bemutatta az első videókat a játékról, a készítők utalásokat tettek arra, hogy a látható főszereplő csak foglalja a helyet az igazi főhősnek, akit még nem kívánnak megnevezni.
A Kotaku kiderítette ki lett volna az: Boba Fett!!

Bár az eredeti ötlet nem ez volt, de miután a Star Wars 1313 már több átíráson esett át, múlt májusban George Lucas bejelentette a csapatnak, azt akarja, hogy a fejvadászról szóljon a játék. Itt találtok két koncept-rajzot is.
A forrás szerint a 1313 mindig is veszélyben volt és már a Disney előtt is felmerült, hogy el sem készül.

Így még fájdalmasabb, hogy valószínűleg sosem játszhatunk majd vele. Ti mit szóltok? Beneveztetek volna egy kis Boba-akcióra?

Részlet a Dawn of the Jedi: Into the Voidból

Tegyük túl magunkat az utóbbi hetek sorozatos rossz hírein, és foglalkozzunk a jó hírekkel. Tim Lebbon Dawn of the Jedi regénye, az Into the Void május 7-én fog megjelenni angolul. A várakozást megkönnyítendő a Del Rey közzétett 27 oldalt a könyvből – ebbe beletartozik a szereplők listája és az egyes fejezetek első oldala.

http://insight.randomhouse.com/widget/viewer.js
new InsightBookReader(‘preview’, ‘9780345541932’, ‘Into%20the%20Void%3A%20Star%20Wars%20%28Dawn%20of%20the%20Jedi%29’, ‘Tim%20Lebbon’, ‘0’, ”, ‘http://www.randomhouse.com/cgi-bin/buy_landing.php?isbn=9780345541932’);

Várjátok már ezt a regényt? El fogjátok olvasni angolul?

Vége a LucasArts-nak

Hát…akkor ennyi volt. Már korábban is hírt adtunk felőle, hogy nem áll jól a LucasArts szénája, most azonban már biztos: A Disney bezárja a Lucasfilm videojáték-fejlesztő részlegét.

A céget 1982-ben alapították, és legnagyobb sikereit a 90-es években érte el. A Star Wars és Indiana Jones témájú játékok mellett rengeteg saját fejlesztésű, eredeti játékot készített még. Ilyenek voltak a The Secret of Monkey Island (1990) és a Grim Fandango (1998).
Az utolsó játékuk, mely nagy sikereket ért el, a Force Unleashed (2008) volt. A Kinect Star Wars, mely éppen ma egy évvel ezelőtt jelent meg, volt az utolsó cím, melyet a cég fejlesztett.

A hivatalos nyilatkozat:

Miután felmértük helyzetünket a játékpiacon, úgy döntöttünk, hogy átállítjuk a LucasArts-ot belső fejlesztésről licence-modellre. Ezzel csökkentjük a kockázatot és szélesítjük a minőségi Star Wars játékok portfólióját. A változás eredményeként elbocsátásokat kellett eszközölnünk a szervezet egész területén. Hihetetlenül hálásak vagyunk és büszkék a tehetséges csapatokra, akik az új címeink fejlesztésében részt vettek.

Bővebben…

Kenobi – Maul spin-off?

A Cosmic Book News újabb adag pletykával jelentkezett a héten, ezúttal a spin-off filmekkel kapcsolatban. Ugyanaz a DC-s forrás hozta ezeket a “híreket” is, mint az előző, új trilógiás adagot. Arról, hogy a DC-képregényfilmekkel foglalkozó forrás honnan szerzi az információit a Star Wars mozikkal kapcsolatban, ötletünk sincs, de hát bármi elképzelhető.

– A III. és a IV. epizód között játszódik.

– Obi-Wan Kenobit tatooine-i száműzetésében látjuk újra, akit ismét Ewan McGregor alakít

– A gonosz? Darth Maul, amint régi nemezisére vadászik. A történet bizonyos pontján egy ötéves Luke Skywalkerrel is találkozunk, aki valószínűleg csalétekként szolgál Obi-Wan számára.

Szóval lényegében a Visionaries képregénykötetben megjelent Maul sztori, az Old Wounds megfilmesítése. A történet már az íráskor sem számított kánonnak, azonban Maul mechanikus lábai A klónok háborúja készítőit is megihlették. Talán a forgatókönyvírókat is inspirálja majd.

McGregor többször hangoztatta már, milyen szívesen visszatérne a szerephez, és Ray Parkot is maximum a G.I. Joe filmek foglalják le mostanában. 🙂
Ti megnéznétek egy ilyen mozit? Lehet, hogy EZ volt Palpatine terve?

Harrison Ford a visszatérésről



Harrison Ford
továbbra is legújabb filmjét, a 42-t népszerűsíti. Közben nem kerülhette el a Star Wars-szal kapcsolatos további kérdéseket. Arra, hogy visszatér-e az új epizódban, a DetroitNews-nak nagyon szűkszavúan válaszolt:

Mmm, erről még csak beszélni sem akarok… Nagyszerű. Hát nem nagyszerű?

Arról, hogy mit érez az új trilógiával és a spin-off filmekkel kapcsolatban:

Egyelőre nem érzek semmit.

J.J. Abrams-ről is kérdezték:

Szerintem ő fantasztikus. Dolgoztam vele az első filmjén, a Csak egy lövésen, Mike Nichols-szal. Nagyszerű tehetség. Rendkívüli fickó.

Bővebben…

Abrams a Star Wars-ról és a Star Trekről

Az Empire az új Star Trek film ürügyén találkozott J.J. Abrams-szel. A rendező köztudottan nagy Star Wars fan, és arra a kérdésre, hogy hogyan közelíti majd meg az új epizódot a Star Trek filmek után, ezt felelte:

Nem tudom, mert még csak most kezdünk bele. Ez egy nagyszerű kérdés, amire remélem jó választ tudok majd adni, amint rájövök. Jelenleg végtelen sok kérdés és nagyon kevés válasz létezik. Számomra mégsem olyan különböző a kettő [SW és ST]. Bár nagyon különböző helyekről jutottam hozzájuk, a közös pont az, hogy mindkettőről azt gondolom: “Ó, ez nagyon izgalmas!” Annak ellenére, hogy sosem voltam Star Trek fan, úgy éreztem, létezik egy olyan változat, amelyik érdekelne, amire azt mondanám, hogy klassz, ami helyesnek tűnik, amit szívesen megnéznék.

Hogyan jutunk a végére? Milyen döntéseket kell meghoznunk? Ki lesz majd benne? – tudtam, hogy ezekre mind választ kell majd találnunk, azonban az egész alapja az a leírhatatlan, zsigeri vágy volt, melyet az iránt éreztem, ami lehet belőle. Nagyon hasonló érzésem van a Star Wars-szal kapcsolatban is. Úgy érzem, tudom, mit szeretnék látni, hogy mire éhezem, és ez egy nagyon izgalmas kiindulási pont. A filmek, a világok nem is lehetnének különbözőbbek, de osztoznak azon az érzésen, hogy valami elképesztő rejlik bennük.

Bővebben…

Boba Fett, Cad Bane és Aurra Sing – Őket nem látjuk újra

A TheForce.Net értesülései szerint az ígért “bónusz tartalom” két történetívből fog állni. Ez a legjobb esetben is maximum 8 részt jelenthet.
Azt, hogy ezekhez a részekhez mikor és milyen módon juthatunk hozzá, még nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy mit nem fogunk látni bennük:

A Boba Fett-tel és a hőseinket évadokon át fenyegető, többi fejvadásszal foglalkozó epizódok azon történetek közé tartoznak, melyek nem élik túl a műsor törlését. Ez a történetív, mely a forrásaim szerint, már majdnem teljesen készen volt, megmutatta volna nekünk Cad Bane és Aurra Sing sorsát.

Ezt a döntést (ha tényleg igaz) nehéz megérteni, hiszen a sorozat minden lezárásból csak profitálna.
A két ívből az egyik valószínűleg a 66-os paranccsal foglalkozik majd, ahogyan a videóban is láthattuk. Szerintetek miről szól majd a második?

Képregény – KOTOR #20

Recsi és Galen elkészítették nekünk A Régi Köztársaság lovagjai legújabb részét. A lenti képre kattintva letölthetitek, jó szórakozást kívánunk hozzá! 🙂

KOTOR #20

Az arkániai mágnás ADASCA NAGYÚR fogva tartja JARAELt, ezzel arra kényszerítve TÁBORVERŐt, hogy befejezze számára az egykor régen elkezdett munkáját: felfegyverezni az EXOGORTHOKAT, ezeket a hatalmas űrcsigákat, melyek felfalnak mindent, ami az útjukba kerül, hogy szaporodhassanak.

Ezt az erőt most ő kaparintotta meg, ezzel megszilárdítva a helyzetét a MANDALORIAI HÁBORÚban. Nem csak a Köztársaságot képviselő KARATH ADMIRÁLISt és a jedik nevében érkező ALEK jedi mestert hívta a fedélzetre, hanem magát MANDALORE-t is!

Amíg az ARKÁNIA ÖRÖKSÉGÉnek egyik felében a rettenetes fegyverről alkudoznak, a másik felében két hívatlan vendéget tartanak fogva. ZAYNE CARRICKet – akit el nem követett bűnéért börtönöztek be – és LUCIENt, a mesterét, aki megvádolta és meg akarta ölni Zayne-t…

Veszélyben a LucasArts és a Lucasfilm Animation?

Több forrásból hallani, hogy a Lucasfilm Animation súlyos leépítéseken megy keresztül. Főként a Detours és a A klónok háborúja készítői által ellátott munkakörök szűnnek meg. Pletykák szerint a kreatív csapat is feloszlik. Hát ennyit arról, hogy Filoni átvezeti az animációs részleget az új sorozatba. Ennyit arról, hogy megmarad a TCW képviselte minőség.
Sokan kezdtek aggódni a “bónusz tartalmak” miatt. Hiszen miért is bocsátaná el az alkalmazottakat a Disney a részek befejezése előtt? Azonban a Lucasfilm egyik szóvivője felvette a Big Shiny Robottal a kapcsolatot és elmondta, hogy a rajongók biztosan látni fogják majd az “új” részeket.
Bizonyos mértékű leépítés nem meglepő egy ilyen felvásárlásnál, azonban akkor is rossz hallani, hogy így szétvernek egy olajozottan működő csapatot. Biztos úgy gondolják, nem az animáció miatt vették meg a Lucasfilmet, arra ott van nekik a Pixar. Pedig televíziós műsorok terén lenne mit tanulni a TCW alkotóitól.

Bár a tavaly kiadott hivatalos közleményben a Disney még azt írta, hogy a LucasArts biztonságban van, és nem terveznek változtatásokat, az utóbbi időben felröppent az a szóbeszéd, hogy itt a vég a Lucasfilm videojáték részlege számára. A Kotaku a 1313 eltűnésére hivatkozik, melyet azóta cáfolt a Lucasfilm:

A Star Wars 1313 készítése folytatódik.

Az 1982-ben indult cégnek tavaly óta nincs igazgatója és a volt alkalmazottak pedig nincsenek megelégedve az eredményekkel:

Az “üzlet” lélegeztetőgépen van, mióta a Star Wars licenc és az erre alapuló későbbi játékok joga a Bioware/EA-hez került. Őszintén csodálom, hogy ilyen sokáig életben maradtak. Nem mernek igazán eredeti terméket kihozni, és a korábbi fejős teheneket -Indy és Star Wars– se használják ki rendesen.

Mit gondoltok, mi lesz a két részleg sorsa? A TCW törlése után nehéz pozitívnak maradni, nem?